— Hamvas Béla (részlet az Ugyanis (1967) című formabontó, "beavató" , disztópikus kisregényéből/esszéregényéből)
A megfogalmazás új. A dolog maga olyan régi, mint a bűnbeesés. Mondják, hogy az eredeti teremtésben a gyom és a féreg nem szerepelt. Ezeknek a lényeknek egészen más eredetük van. Az aszat és a tarack és a paréj, vagyis a tetű és a poloska és a baktérium a paradicsomi teremtésben nem volt található. A majombiblia (a darwinizmus) már csak ezért is rossz. Mindez nem természet, hanem annak az erőnek fertőzési kísérlete, ami a romlás. Az ördög nem tudta megölni, csak bemocskolni. De ez aztán sikerült. Ebből nincs kiút, mert nem bűn, nem áll törvény alatt és nem megbánható és nem büntethető. Ez a szégyen. A szellem és a természet mellett ez a harmadik, a démoni kezdet. Démoni egyébként a huszadik század alapszava.
A bobó, kérem szépen, ebből a démoni kezdetből származik. Kísérteties és komikus. Amivel valaki vagy valami másnak látszik, mint ami, az bobó. Ha azt mondják, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, és a Conciergerie udvarában másfél méter magasan áll a kivégzettek vére, ez bobó. Elég komoly, legalábbis sok emberbe kerül. A világtörténet tele van kisebb és nagyobb bobóval. Például nézzék meg a küldöttség fogadását. Milyen méltóságos itt minden. Csupa félisten. Hallgassák meg a beszédeket és csodálják a rendjeleket és a ruhákat és a hanghordozást és a meghajlásokat és az ábrázatokat. Ez mind a vérfürdő előjátéka és vele szoros összefüggésben van. Nem becsapás. Ne legyünk szigorúak. Nem megtévesztés. A diplomáciai megbeszélés ilyen. Ha azt mondják, hogy két állam a legfontosabb kérdésekben megegyezett, akkor az összes bicska a zsebekben már kinyílt. Nekem az a gyanúm, hogy az egész világtörténeti bömbölés bobó. Ez az eszmeábrándítás ellenszava. Jele annak, hogy az igazság elrejthetetlen. Mert ha azt mondom, hogy bobó, előzőleg tudnom kell, mi a nem bobó. Olyan szó, amely a dolgokat nem pusztítja el, mielőtt megmagyarázza. Szóval nem filológia. Lehetőség arra, hogy az ember gondolkozásának józanságát helyreállítsa. Se több, se kevesebb. Még humor is van benne. Meghagyja annak, ami, illetve, ami nem.
Úgy vettem észre, hogy a bobó cseppet sem nevetséges, inkább megszégyenítő, ez a sem ez, sem az, megerőltető, amíg az ember kitalálja, hogy mi akar lenni, vagyis mit hazudik, de a hazugság nem tisztességes, hanem még hazugságnak is becstelen.Önök biztosan tudják, ki volt Beatrice, az égi leány, aki Dantét a mennyországba vezette. Azt is tudják, hogy Goethe az örök nőiségről beszélt, ami bennünket annyira vonz, tudják ki volt Dulcinea és Beethoven és Szolovjev örök barátnője, és így tovább, és önök egészen biztosan látták azokat a Beatricéket, akik a cukrászdákat és a színházakat és a fodrászokat és a kozmetikai intézeteket látogatják, és csodálkoztak azon, hogy Beatrice mit keres a cipőszalonban, és azon, hogy miért van annyira elmélyedve a moziújság olvasásában. A legtermészetesebb megállapítás, hogy önöknek minden tapasztalatot megelőző tudása van Beatricéről, viszont akit látnak az a hölgy, aki a cukrászdában krémet szopogat. Itt valami nem egyezik. Ezredévek óta hiába, hiába próbálják észre téríteni. Bordélyból a drogériába, drogériából a bordélyba.
Persze nagyon jól tudjuk, hogy miről van szó. Régóta ismert és elhallgatott világtény ez, felfedezése olyan tett, amely jelentőségben Amerika, vagy a gravitáció felfedezésével felér. Csak ez itt szégyenletes, és semmi remény arra, hogy a köztudatba átmenjen. Mert ha nem így lenne, ezek után a világtörténet irányának megváltozása következne el. Mint mondják, ez az emlékirat, vagyis a bobó fölfedezése már csak azért is törvényellenes, mert minden szava igaz.Régebben azt írták, hogy a bűnbeesés következtében a létezés esszenciái megromlottak. Ezekből a romlott esszenciákból származnak a baktériumok, a poloskák és a szúnyogok és a legyek és a bolhák. De a szörnyű következmény egészen más. A kozmás esszenciákkal bizonyos mértékig minden azóta született ember átitatódott. Kozmás, mondom, ez a megfelelő szó, nem rossz, nem gonosz, de főként nem jó. Kozmás az, amit az ördög is kiköp. Nem kell, mondja és félrefordul. A szörnyű következmény a következő: az eredeti teremtésben az ember társa Beatrice, akibe az ember szerelmes, akit csodál, és akiért rajong, mint a szépségért és a magasságért. Eredetileg az ember szerve volt, testében hordta, mint a szívét. A régi népek tudtak róla és különböző neveken szólították. Ez a lény mindentudó szépségben és gazdagságban a bűnbeeséssel és a megromlott esszenciákkal fertőzött világot nem viselte el és fölfelé szállt az égbe, az angyalok fölé, és pótlására alulról megszületett ez a lény itt, aki viháncol és esztelenül ugrál és hazudik és csal, de semmi értelme. A megromlott esszenciák feltétlen uralmát a földön, az úgynevezett realitást ez a lény tartja fenn. Minden cifraság és hazugság és szemfényvesztés a férfi kedvéért van benne, mintha az igazság és a valóság és az egyszerűség nem bűvölné el. A csalafintaság azért van, hogy a férfit domesztikálja. Valahol olvastam, talán Szent Ágostonnál, hogy a bűn maga innen származik, vagyis a feleséggel való túlzott egyetértésből. Amíg az ember abban a hiszemben él, hogy benne a szíve helyén élő magas szépséget, tudást szereti, addig megy. Egy idő múlva gyanút fog, és nyög. Valami nem egyezik. Nem egyezik itt semmi. Ez nem az. Elkezd inni. De nem jön rá. A bobó nyegle és pimasz szó. Ez meghökkenti, de még ez sem képes felébreszteni. A realitás erősebb. Azt hiszi, nincs más. Tovább nyög. Sereg gyermeket szül neki a kozmás esszenciákból, és már méhében megrontja őket. A bűnbeesés nem komédia.
Mindenesetre ma már ezt a lényt és a bobót megkülönböztetni nagyon nehéz. Micsoda tapintat kell hozzá, mennyi megbocsátás, milyen részvét és csodálat és rajongás, micsoda udvariasság Beatrice iránt, abban a világban, amelyben ez a lény visszavonhatatlanul bobóvá tette magát, amellyel csődjét igazolja, és sohasem fogja megtudni, mi a különbség a bobó és a nem bobó között.Semmi sem lényegesebb, mint az, hogy a mai ember szeretné magát eladni az ördögnek. Pont úgy, ahogy Faust eladta magát. Mennyire irigylik Faustot. Kötelezvényt írt alá vérrel, hogy halála után lelke az ördögé, mert mit túlvilág, élni akarok, élni, az életben minden bobó az enyém lesz. Ez az egész világ itt aláírt kötelezvényekkel futkos az ördög után és rimánkodik. Szegény ördög. Modern ember? Nem kell, mondja orrbefogva, köszönöm a szíves ajánlkozást, ebből nem kérek, és elbújik. Bobó nem kell. Még a mindennapi áldozók se kellenek. Azért imádkoznak Istenhez, hogy eladhassák magukat az ördögnek. Piha. A bobó nem hogy nem nagy, de nem is kicsiny, nincs nagyságrendje, mert mindig más, mint ami, az ember kezében szétfoszlik, elpárolog, és nem marad meg belőle más, mint legfeljebb egy kis büdösség és émelygés. Társadalmunkat erre építik, hogy semmi se az legyen, ami, amint a sajtójukban minden nap elolvassák, kit hogyan kell magasztalni és becsmérelni és leköpködni és hősködni és piszkoskodni.
A bobó elengedhetetlen ismertetőjele a moral insanity. Morálról szó sincs, sehol és semmikor és semmiben. Észre téríteni lehetetlen. Ki van zárva, hogy ez a lény beismerjen. Még a szent sem. Legfeljebb sír. Még sohasem született meg az, aki a dolgokat maga felé fordítsa és önmagáról vallomást tegyen. Megváltozni nem is tud, és nem is akar. Magas sarkot visel, festi és keni magát, mindez nem félrevezetés és csábítás és varázslat, hanem bobó. Másnak lenni, mint aki. Eszeveszett szemfényvesztés a szemfényvesztésért, hamisítás a hamisításért, aminek nincs sem igazsága, se nem igazsága, valami zavar és homály, és fals és alaptalan, vagyis bobó. Ez az, hogy szemöldöke másutt van, mint ahová nőtt. Képtelenség, hogy kijózanodjék és megbánjon és megváltozzék. Attól fél, hogy változásával elveszti önmagát?Akármilyen kritikával illetik, a földre veti magát és görcsöket kap. A boldogtalan. Azt hiszi nőiségét támadják, nem tudja, hogy ez az egyetlen, ami megmenti, ami létét igazolni tudja és tudhatja. Nem, nem, a nőiséget. Azt, ami egészen más, mint nő, ami nem nő, más, mint ami. Ami hamis és hazudik és komédia, becsapás, félrevezetés, vagyis ami bobó.
Ez a bobó az idiotizmusig fokozott mámor és önmagában biztos bobó, mintha ez lenne az egyetlen valóság, ez a lehetetlenség, hogy másban tudjon élni, mint ami ő. Csak semmi őszinteség. Csak szerep, színpadon lenni, heccben lenni, hamisan énekelni, vihogni, jelenetek és kacérság és becsapni, vagyis bobó. Elképzelhetetlen, hogy a divatnak milyen infernális változataiban kéjeleg, és mennyire ragaszkodik lénye meghamisításához, és milyen érzékenyen büszke tud lenni ízléstelen elhülyülésére, és hovatovább tömény bobó, akiben semmi sem valódi, a legkevésbé persze a nő.Én itt most döntő támadást indítok minden úgynevezett vallás és hiedelem és filozófia és költészet ellen, éspedig támadást, amely a szégyen utolsó rongyát is leveti. Miután megtámadták az eszméket, amelyeken civilizált létünk nyugszik, egyet kifelejtettek, és ezt a művet végzem most el. Pimaszságban és elvetemültségben rajtam, úgy hiszem, senki sem tesz túl. Senki a romlásban oly mélyen nem kéjeleg. Senki úgy a szemetet nem ismeri. Ezt a mentegetőzést előre kell bocsátanom. Nem is ezért mondom, mert igaznak tartom. Nem az igazság. Botrányt óhajtok kelteni. A civilizációban már nincs semmi, amit komolyan lehet venni, kivéve a pálinka. Az önök megvetését és undorát óhajtom kihívni. Persze, akiket megvetnek, azok engedelmükkel, önmaguk. Hahaha. Beszennyezték és leköpdösték (nagyon helyesen, ezt érdemelték) ami úgynevezett eszme volt (jobb róla nem beszélni), aláásták és rágalmazták és nyelvet öltöttek rá.
Ennek a világnak valóságszava a bobó. Nézzék meg az államokat. Az államfők a bobó változatai, vérszomjas és nevetséges gézengúzok, akik azért vannak itt, hogy az embert meggyötörjék, abban az esztelen bohózatban, amit világtörténetnek hívnak. És minden katasztrófa után mintha semmi sem történt volna, csinálják ugyanazt.Az egész csupa bobó. ...
