Idézetek és részletek Hamva Béla két formabontó, "beavató", disztópikus kisregényéből
(* A bejegyzés címe: a szerk.)
... az, ami történik, az őrület és a gyengeelméjűség keveréke.
*
Mi még felháborodunk, ha azt mondják, becstelenek vagyunk. A fiatalok köpnek. Nekik nem a becsület a fontos, hanem a szendvics meg a pálinka.*
... a fagylalt-társadalom korszaka befejeződött, és kezdődik valami egészen más.
*
... az igazság elrejthetetlen... Mindenesetre kolosszális korlátoltságra vall abban a hiszemben lenni, ha valamiről nem beszélek, akkor az a világból eltűnik.
*
... Ez a világ itt mocskos katasztrófa, amit ön is nagyon jól tud, hiszen undorodik az embertől, amit helyesen tesz, és ha valakiben egy csepp józanság van, nem is tud egyebet tenni.
*
Én viszont ezeknek a lényeknek itt..., nemhogy az uralmát, de még létjogosultságát sem ismerem el. ... Mindegyiknek drágább az élet, mint a tisztaság.*
A bűncselekmény önkívületében élünk. Egyetlen pillanat sincs megmérgezetlenül.*
Meg kell tanulni a szennyben élni. Annak könnyű okosnak lenni, akinek nincs szíve. Az úgynevezett igazság könnyű. De nincs igazság, amíg egyetlen nyomorult az ólombányában sínylődik, és van egyetlen nyomorult, akit kiherélnek a rendőrség kínzókamráiban. Nincs igazság, mert én is felelni fogok értük. Nem tudom hol, de fogok. És akarok, és kínjukban részes vagyok és tehetetlen, de részes...
*
Az elnyomott és az elnyomó között, mint a béke és háború között, nincs eltérés, csak a kétféle szégyen különböztethető meg.*
Azt hiszem, aki képes lenne egy pillanatig is azt, ami van, végiggondolni, az irtózattól és az undortól összeesne, és lelkét, ha még van, kilehelné.*
Optimizmusra a kizsákmányolóknak van szükségük, hogy a pénzt vigyorogva vágják zsebre. ... Optimizmus az, mikor a nép hurrázik, ha megnyúzzák. Optimizmus a népgyötrés valódi neve.*
Polgárrá lefokozni, mindenkiből polgárt csinálni, vagyis idiótát, pénzt keresni és gyűjteni és spórolni, takarékba tenni, mi az olcsó és mi a drága, és leszűkíteni, autót venni, lakást, eladni és nyerni, zsebre vágni, pénzt számolni, irigynek és kapzsinak lenni, hurrá, kormánypárti lapot járatni és vezércikket olvasni. ... Spekuláció és svindli. Divattervezőnek lenni, és énekesnőt feleségül venni, és az embereket úgy szólítani, hogy angyalom és csillagom, és mindennapos áldozónak lenni és egész napos rádiózónak lenni, és kéj- és üdvsóvárnak lenni. ... Ez itt nem a valóság. Ez itt a legjobb esetben az üresség orgiája.*
Gazságokat elkövetni tudatosan és rendszeresen, és folyamatosan kizsákmányolni, és erőszakot elkövetni és elhitetni, hogy mindez javunkra van. ... Életbe lépett a kriminális társadalom...*
Valamely ismeretlen fertőzés a megszokott emberiséget kiöli...*
... mainapság nincsenek gazdagok, csak olyanok, akiknek sok a pénze. ... Nincs nagyság, csak karrier. ... Nincs érték, csak reklám.*
Újságírók, színészek, írók, költők, muzsikusok, festők, sok pénzt adok nekik, felöltöztetem őket divatosan, díjakat tűzök ki, hogy egymást túllicitálják. Most már azt csinálom velük, amit akarok. Befogom az orrom, ha róluk van szó.*
Körvonalazni kell azokat a hazugságokat, amelyeken a jövő állama nyugodni fog.*
Mindannyian koszos delíriumban élünk. ... kommersz kutyakomédia, amire az egész itt tapsol, legalább nem kell arra gondolni, ami van. Ez az aljasság megdicsőülése. ... az obszcén diadala. ... Az van, amitől a legjobban félünk.Hamvas Béla: Bizonyos tekintetben (1960-1961)
A külvilág a betegség egy neme, és mindennap történik valami, ami a földön való tartózkodást kevésbé kívánatossá teszi.*
Rájöttem, hogy ez az élet itt nem élhető. Én ezt a realitást itt nem fogadom el. ... Valahogyan kiszorultam a többiek közül. ... Nem voltam hajlandó alkalmazkodni.*
... A realitás elfogadhatatlansága, ami az emberben a leglényegesebb. Mert ez az élet így, ahogy van, nem élhető. Az ember kétségbeesetten vergődik. ... a realitás az igazságtól való elhagyatottság. Másként, mint egy átvilágítottabb tudatossággal el se lehetne viselni. Aki ezt nem teszi, először áruló lesz, aztán beleőrül. Az emberek túlnyomó része ilyen eszelős őrült, aki a realitást realitásnak veszi. ... kétféle ember van. Az egyik minden nappal reálisabb lesz, a másik minden nappal tudatosabb. A kettő együtt nem megy. ... A reális emberek többnyire a becstelenek és az alkalmazkodók és a megalkuvók és a hitványak. Abban a hiszemben vannak, hogy ennek így is kell lenni, és ebbe lassabban vagy gyorsabban, de beleőrülnek. A tudatosak azok, akik éppen olyanok, csak az egészet nyomon tudják követni, ettől szenvednek, és tudatukkal ezt a becstelenséget igyekeznek átvilágítani. Tudják, hogy elhagyatottságban élnek. Istentől való elhagyatottság... Ez az élet így, ahogy van, nem élhető. Istentől való elhagyatottság, ó igen, az ateisták az elhagyatottságból arra következtetnek, hogy Isten nincs. A hülyék. Én tudom, hogy van, azért van, mert elhagyott. Nyoma itt van a létben, helye azonban üres.*
A nő iránt irtózatos részvétet tudok érezni, mert tíz körmükkel kapaszkodnak a mulandóságba.*
... Moslék alatt, ha megengedi, a realitást értem. A realitás valamely törvénytelen hatalom uralma. Ez a rossz végesség.*
Mind azt hiszik, hogy a rossz hasznosabb, mint a jó, erre mind rosszak lesznek. De ez nem elég. Mind azt hiszik, hogy a rossz érdekesebb, mint a jó, erre mind a rosszra rendezkednek be, sőt büszkék rá. De még ez sem elég. Mind azt hiszik, hogy a rossz a realitás, erre a jót elnevezik idealizmusnak, és elméletet csinálnak. Ez a hármas borzalom.*
... ezt a széptől és nagytól és igazságtól és békétől való elhagyatottságot hívják realitásnak, azt a sötét gödröt, amelybe minden keservesen kiküzdött világosság elmerül, amelybe senkinek sincs betekintése, amit senki nem ismer, ezt hívják realitásnak, amely túl van minden emberin...*
Isten nem azzal van jóban, aki bűntelen, ilyesmit a puritánok hisznek. Azzal van jóban, aki szereti őt... Imámban nem szeretek kunyerálni, mindig én és én, és mintha Isten azért lenne, hogy kívánságaimat teljesítse, csakis azért, hogy én jól érezzem magam és kiszolgáljon engem. Úgy szeretek imádkozni, hogy megölelem, és hagyom, hogy lénye áthasson. Tudom, hogy valami sürgősebbre van szükség, mint jólét és túlvilág. Isten minden tulajdonságát sorra ki lehet iktatni, jóságát és tudását és bölcsességét és erejét és hatalmát és értelmét, és mikor mindez kifogyott és nem maradt semmi, jön ő.*
A végsőkig ki kell tartanom. Miért?... A szentségért. Valami fontosabb van bennem, mint saját magam. Persze nemcsak bennem, úgy vettem észre mindenkiben, legalábbis még senkivel sem találkoztam, akiben ez ne lett volna meg. Szörnyen be lehet mocskolódni. Az én szentségem az, hogy ebből a mocsokból semmit nem vagyok hajlandó letagadni. És senkit sem vonok érte felelősségre.*
Én szeretnék ebből a holdkórosságból, ami az élet, felébredni.*
... Amit a politikai üldözött a társadalomról, a különböző gazságokról, a válságokról, a határtalan idiotizmusról mond, az nemcsak igaz. Itt most hatékony és folyamatos létrontás folyik. De, szól a jelentékeny ember, miért kell ezért megrémülni? Az igazi realitás nem ez. Mélyebben van. A körülmények az érdekes embert irritálják. A jelentékeny ember a mulandóságoktól nem hagyja magát zavartatni. Korszak? Államforma? A sajtó és a rádió? Élelmezési nehézségek? Rendőri intézkedések? Tüzelőanyag-hiány? Bombázások? Ezek a dolgok azok, amelyekben az ember oly könnyen el tud kallódni. Az aggodalom a holnapi ebédért. Elkezd félni, elkezdi magát biztosítani és elkezdi önmagát a jövő elsejei fizetésért kompromittálni. Vagy fellázad. Mindkét esetben elveszett. A remény végtelen, csak nem nekünk. Az érdekes ember csinál magából valamit, aminek egyetlen lehetősége, hogy azzal önmagát elhazudja. Ha valaki ilyeneket lát, kedvét veszti attól, hogy ember legyen. A jelentékeny ember semmit se tart meg önmagából. Megcsinálja azt, ami reá van bízva és amit elvállalt. Ez a hűség kötelező. Nem vigyorog és nem alkalmazkodik, nem alkuszik és nem helyesel és nem sunyít és nem hunyorgat, és még egy. Nem kap dührohamot, ha valaki mindezt megteszi, és ezért megkapja az összes nagydíjat. Tudja, élni nem kell. Nem elengedhetetlen dolog. Ennél fontosabb is van. Helytállni. Érti? A jelentékeny ember, ha választásra kerül, helytáll, a többivel nem törődik. Persze anélkül, hogy fanatikus lenne, vagy rögeszmés, vagy bolond. Helytáll tisztességből. Élni nem kell. Egyetlen dolgot kell, helytállni. Azt hiszem, érti. A jelentékeny ember nem mártír. Tudja, hogy a mártírokat ki nem állhatom, sem a soványakat, sem a kövéreket. A jelentékeny ember dolgozik. Semmi hősiesség. A jelentékeny ember nem csinál történetet. Dolgát elvégzi, mert komolyan veszi. Semmi aggodalom a holnapi ebédért. Élni nem kell. A beszennyeződés, ha bizonyos határt megközelít, azt mondja: nem csinálom tovább. Tudja, hogy ezt hogy hívom? Ezt én úgy hívom, hogy helytállás.— Szónoklatnak — mondom — ez túl jó.
— Gondolja?
— Az a gyanúm, hogy ön az ember iránt teljesíthetetlen követelést támaszt. A követelés: ha a beszennyeződés bizonyos mértéket meghalad, inkább vállalja a halált, mint a beszennyeződést. Ez persze nem új, sőt azt hiszem olyan régi, mint maga az emberiség. De egészen kivételes esetektől eltekintve az egész vonalon megbukott. Száz évben egy ember akad, aki létének fenntartása érdekében nem mocskolja be magát és lényét a holnapi ebédért nem bocsátja áruba. És ez még csak hagyján. Ez még csupán a szimplán koszos. A becstelen esete súlyosabb. Eladja magát és az igazság szerepében tetszeleg.
— Végiggondolta ön a dolgot?
— Képességeim szerint megtettem.
— Az eset tulajdonképpen egyszerű.
— Hálás lennék, ha erre az egyszerűségre megtanítana.
— Tanításról persze szó sincs. A legrosszabb pedagógusok közé tartozom. Azokat a dolgokat, amelyet mondani fogok, egyébként ön is tudja, mindig is tudta, és mindenki tudja. Ez pedig az, hogy az ökonomistáknak igazuk van. Életünk alapja a világ, amit felháborító általánosítással anyagnak hívnak. Én ezt az anyagot komolyan veszem. Enélkül nem jövünk ki. Létünk minden mozzanatának anyagi feltétele és anyagi következménye van. Bármilyen illúzió, ez biztos. Ebbe vagyunk beágyazva, innen növünk ki, mint ismeretes, a táplálékból, a ruházatból, a lakásból, a társadalomból, a szexusból és a többiből. Egészen természetesnek látszik, hogy emberiség-méretben és időtlen idők óta, fegyvertelen és fegyveres erőfeszítés, éppen ezért minden hazudozás és becstelenség ezért a matériáért folyik, mert ez a fontos, sőt az egyetlen fontos. Viszont ön is tudja, és mindenki tudja és mindig is tudta, hogy ebben a megehető és megfogható és felöltözhető világban láthatatlan és érzékelhetetlen pont van. Ez a valami nem valami, hanem semmi. Kiterjedés nélküli semmi és üresség. Ez a nincs. A nehézség azonban nem ez, hanem a következő: itt van ez a nehéz, tömör és kemény realitás, ami a világ, ami bennünket megvéd és betakar és jóízű, amiben olyan elégedettek vagyunk, és mindez bármilyen szilárd és biztos, emellett a nem létező üresség mellett egyszerűen nem számít. Miért? Mert mindaz, ami életünkben lényeges, az ez a nulla. Ez a hajmeresztő. Ehhez a kiterjedés nélküli nincshez képest az egész kolosszális materiális világ érvénytelen. Azt hiszem, ez a nem létező pont az, amit Archimédesz keresett, s amelyből a materiális világot ki lehet forgatni. Mondjuk úgy, hogy ez a semmi az anyagi világegyetemünket, amit mi kemény realitásnak nevezünk, totálisan diszkreditálja. Elég szörnyű, de így van. Ezért azok, akik maradéktalanul az úgynevezett materiális realitásra építenek, átkozott zavarban vannak, tudatában annak, hogy helyzetük milyen fonák. Tény, hogy a nem létező sokkal erősebb, mint a létező. A nincs hatalmasabb, mint a van. Érti? Ha nem tudja követni, szóljon.
— Szólok.
— Ebből a nullából merítünk erőt olyan fogalmakhoz, mint igazság és erkölcs és tisztesség és lélek és szellem és Isten és morál és nemesség és becsület és értelem. Mindahhoz, ami nem található sehol. Ami nem úgy látszik, mintha nem lenne, hanem ténylegesen nincs. Ez az, ami határtalanul hatalmasabb, mint a materiális világegyetem. Elismerem, hogy a dolog így nemcsak paradox. Ez, kérem szépen, nonszensz. Képzelje el, itt a megfogható és látható biztos anyagiság kellős közepén az ember egyszerre csak fölfedezi, hogy ennél a megfoghatatlan nincs mennyivel több. Sőt. Aki nem akar felborulni, az önmagát a nincsre helyezi. Az a gyanúm, hogy ezeknek az ökonomistáknak, akik az anyagi világot az egyetlen realitásnak tartják, igazuk van, tényleg az egyetlen. De biztos vagyok abban, hogy a dolog itt ezzel az anyagi világgal, svindli. Rendkívül keserves svindli. Mert a koszt és a kvártély ezen a nem létező semmin megbukik. Otthonom nem itt van, hanem a kiterjedés nélküli ürességben. Ezért jelentékeny annak az embernek a magatartása, aki a beszennyeződéstől jobban fél, mint a haláltól. Hány világháborút bír ki egy ember? Ön azt mondja, hogy száz évenként csupán egy ember akad, aki a holnapi ebédért nem keni be magát trágyával. Biztos. Nem azon múlik, hogy hányan vannak. Azon múlik, hogy ez az ember a hiteles ember, a többi svihák, legfeljebb érdekes fickó. Érdekesség annyi, mint megkoszosodni és elkezdeni a koszt magyarázni. Köszönöm, ebből elég. Óvakodni minden szentségtől és hősködéstől, anélkül persze, hogy ebből az óvakodásból hunyászság és világnézet legyen. A jelentékeny ember a létrontásban nem vesz részt, inkább félreáll és lemond, szegénységet és elhagyatottságot vállal, nyomort, és kivételes esetben a halált, de azt, ami beszennyezi, nem hajlandó elkövetni. De jegyezze meg jól, a jelentékeny ember nem prédikál. Olyan követelés az, amit támaszt, amit csak és kizárólag önmagam iránt támaszthatok, mert abban a pillanatban ha elkezdem mástól követelni, magamat elárulom. Ezt meg kell értenie. Ez a jelentékenység próbája és komolysága. Ha ettől eltérek, olyan komédiás pojáca leszek, mint a többi. Ebből a következtetésből elvet csinálni tilos. Ez nem világnézet. Ez nem morál. Ez nem vallás. Dolgát, amit önmagára bízott, minden rögeszme nélkül következetesen megcsinálni. Higgye el, végül az is csődbe jut, aki behódolt, az is, aki nem hódolt be. Egyetlen komolyság van, az erők totális mozgósítása, vagyis a munka. Az a jelentékeny, akiről az imént beszéltem, ilyen ember. ...
*
— Tudja, hogy mániája a normális ember volt. Ez akadályozta meg abban, hogy normális legyen. Néhány embert tartok számon, mondta, és szavaira jól emlékszem, akikből sohasem lesz normális, de még érdekes ember sem. Bal vállán szíjon a tranzisztoros rádió, jobb vállán a fényképezőgép, esetleg kettő. A harmadikon a termosz, orrán napszemüveg, nem mintha a napot nem bírná, de ez is valami, amit magára rakhat. Mindez énszurrogátum. Fején motorsisak, mert többnyire motoron jár. Így korszerűbb és zordabb. Ha orvos, szívhallgatója is van, ha mérnök, zsebében logarléc, egyébként gyógyszerkazetta klorocidporral, kötőszerrel, csillapítóval, C-vitaminnal és carbo medicinalis-szal. Ez egzisztenciájának stabilitása, a technológiai rém. Állig fegyverben. Injekciós tű, kávéfőző. Az én a felszerelésben van. Sikerült magát extrovertálni, vagyis dologiasítani. Rájött arra, hogy az én az embernek rengeteg bajt szerez. Egy nemzedékkel ezelőtt még ez volt az analizált, vagyis a pszichológiailag kibelezett. Vigyorgásáról fel lehetett ismerni. Ez a primitív vákuum, amely nihilitásában megerősíti. Szétszórni. Szétszóródni a semmibe. Viszont ez még csak az első lépés. ...*
Az emberek óriási többsége életét leéli anélkül, hogy mással is találkozott volna, mint saját rögeszméjével.*
Nézetem szerint az úgynevezett tudomány realitása is elég szűk és ostoba. A látszatból indul ki és benne is marad. ... Az én nézetem az, hogy a realitás az egész. Mivel azonban ezt nem látjuk, sőt erről sejtelmünk sincs, realitásérzékünk sem lehet korrekt. A csökevényes realitások okozzák a legnagyobb bajokat. Leszűkült valóságok, ezért leszűkült tudatok. Ugyanaz. Korcs emberek. ... Nem a realitással áll szemben, hanem rögeszméjét akarja igazolni. ... Az egész állandóan a felborulás szélén. Mihelyt valami hiányzik, fals lesz. Ezt aztán úgy hívják, hogy szemszög, vagy világnézet, vagy perspektíva. Leszűkült tudat. A realitás nagy és félelmetes és iszonyú és borzalmas és ronda. ... Az egész itt. Elviselhetetlen. Magamon kívül senkit sem ismerek, aki kibírná, de én is csak úgy, hogy folyton reszketek. De nyitva vagyok. ... csak a görögök bírták ki teljesen Európában. Olvasson görög tragikusokat...*
Kétségtelen, hogy sem az egyes emberek, sem a csoportok nem tudnak élni anélkül, amit ön misztifikációnak nevez. A modern misztifikáció, amit egyébként a tudománynak is neveznek, buta. Nem megyünk vele semmire, sem a realitáshoz nem vagyunk közelebb, sem tudatunk nem lesz vele tágabb és érzékenyebb.*
Romlásunk biztos jele, hogy az igazat nem hiszik el, csak ha valaki hazudik.*
... Hogyan van az, hogy az emberek önmagukat így, ahogy vannak, kibírják. Nézze, nekem önnel aránylag könnyű dolgom van. Otthagyom. Ha elegem van, elmegyek. De magamat nem hagyhatom ott.— Hogy érti ezt?
— Úgy, ahogy mondom. Szó szerint. Miképpen van az, hogy önmagukat nem unják és nem undorodnak meg, sőt jóban vannak magukkal, és még büszkék is, és nincsenek torkig mániáikkal és hangjukkal és jelenlétükkel, még önmagukat komolyan is veszik. Érti?
— Próbálom.
— Mert még az a tény, hogy vagyok, aki nem vagyok, és nem létező fantazma pojácája vagyok és ugrálok, mint a paprikajancsi, hol ez, hol az, nagyszakáll és nagynagyszakáll és egyéb, még elviselhető. De mindegyik komolyan veszi magát. Ezt az izét. (Köp). Én. Én. Olyan képet vág hozzá, mint a... Nem mondom. Igazgató úr. Főnök úr. Ez a lyuk. Ahol valakinek lenni kellene, ott nincs más, mint annak hiánya. Csupa rongy. Cafatokból van. Hogyan bírja ki? Úgy, hogy éppen olyan nulla, mint az, akit kibír. És a szerencsétlen nem tud megszökni önmagától. Én megszökhetek tőle. Ő nem, szegény. Végzete, hogy ilyen rondasággal kell együtt élnie. Én legalább undorodom magamtól. De ő imádja magát. Még hisz, hogy úgy mondjam, lelki üdvösségében. Még gyanakszik. Hátha, kedvező esetben, talán, lehet. Úgy tesz, mintha önmaga és saját maga között minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Ha egy pillanatra is feleszmélne arra, hogy kicsoda, illetve hogy kicsoda nem, önmaga elől világgá kellene futnia. Vagy legalábbis elbújnia, ha máshová nem, az árnyékszék ülőkéje alá. Micsoda komolyak tudnak lenni! Haha! Még egyszer hahaha. Azt hiszem, ha ténylegesen megértené, megzavarodna. ...
*
... Itt büdös van. Az embereknek rossz szaguk van. Tudja mi az a bűz...? Nos? A hazugság. ... Az ember, szólt, önmagának útjában áll, éspedig állandóan útjában áll annak, hogy magát felismerje. Én ezt úgy értelmezem, hogy ott az emberben kettőt látnak, magát és önmagát. A maga az aki, az önmaga, amely a magáról való képet eltorzítja. Hogy az ember kicsoda, micsoda, ez a maga, ez az aránylag egyszerű lény. Az önmaga egy sereg fátylat borít rá és elrejti. Hazugsággal. Hazudik. Érti? Én legalább így magyarázom. Önmaga félrevezeti magát. A megtévesztés-mechanizmus utálatraméltóan primitív, amin a másik ember azonnal keresztüllát. A becsapás idegen emberrel szemben nem is szokott sikerülni. Az emberek egymáson többnyire keresztüllátnak. Önmagukban a hazugság sikerül. Folyton komédiázik, amit saját magán kívül senki sem hisz el. Ez az a bizonyos hazugság. Az ember ettől romlik és büdösödik meg. Az emberek ..., igen ritka kivétellel ettől a hazugságtól büdösek. Értse meg ezt, hogy ritka kivétellel, nagyon is félve mondom ki, mert aki hallja, önmagát rögtön igen ritka kivételnek fogja tartani. Persze csakis azért, hogy tovább hazudhassák, és még zavartalanabbul. Az eredmény, hogy az előbbinél is sokkalta büdösebb lesz. Csak nem az embert önmaga számára felismerhetővé tenni, nem egyszerűvé, nem igazzá. Ne higgye, ha az ember önmagát átvilágítja, jobb lesz vagy rosszabb. Marad, aki volt, mert ez az egész nem azon múlik, hogy jó, vagy rossz. Az ember ekkor már nem hiszi magát se hősnek, se szentnek. És főképpen nem áraszt olyan fertelmes bűzt. Tudja követni? ... Azzal, hogy az ember megszületett, olyan helyzetbe került, ami nem is annyira helyzet, hanem az, amit úgy hívnak, hogy a születéssel saját maga lett, és bármit csinál, ezen nem tud változtatni. Ez az énje, ez maga az ember, ami hely is, esemény is, lény is, személy is értse már meg, nem tudom másképpen mondani. ... Az embert azzal, hogy megszületett, aminél nagyobb katasztrófa el sem képzelhető, sínre teszik és megbökik, hogy fusson. Ezt találják az emberek gyönyörnek. Ez az úgynevezett élet. Jaj nekünk. Ez a sors, ez a lény, örök időkre és végzetesen, ez saját maga. Szégyenletes, de így van. Az ember, mihelyt növekedni kezd, elkezd tiltakozni ez ellen az én ellen. Elkezd hazudni. Mindenfélét kitalál, hogy maga elől megszökjék.— Mit kellene csinálnia?
— Azt én sem tudom. Valószínűleg ön sem tudja. Összezárva lenni önmagával. Viszont ha elkezdi önmagát keresztül-kasul hazudni, elkezd büdösödni. Ezt a világot azért építették fel így, nehogy a bűzt érezni lehessen. Gondolkoztam rajta, legjobb lenne, ha az ember önmagát gyökerestől ki tudná tépni. Erre viszont nincs lehetőség. Legfeljebb az öngyilkosság, a leghülyébbek menedéke. ... Az itteni világot az jellemzi, hogy másról mindent megtudok, magamról semmit. ... Elvesztettem a kedvemet attól, hogy meghaljak! De már régen elvesztettem a kedvemet attól, hogy éljek. Csak tudnám, hogy mit kell tenni. Nem lenne bolondság. …
[digitalizálta, szerkesztette: pd]
A szöveg közlése a jogutód hozzájárulásával történt.