— Aaron Kheriaty │ The American Mind
Augusto Del Noce olasz filozófus, aki az 1930-as években vált nagykorúvá, és elborzadva figyelte Mussolini fasiszta rendszerének kialakulását hazájában, arra figyelmeztetett, hogy "teljesen téves az a széles körben elterjedt felfogás, hogy a totalitarizmusok kora a hitlerizmussal és a sztálinizmussal véget ért". Kifejtette:
A totalitarizmus lényegi eleme, röviden szólva, abban rejlik, hogy megtagadják a "nyers valóság" és az "emberi valóság" közötti különbség felismerését, így lehetővé válik, hogy az embert — nem metaforikusan! — "nyersanyagként" vagy a "tőke" egyik formájaként írják le. Ma ezt a nézetet, amely korábban a kommunista totalitarizmusra volt jellemző, átvette annak nyugati alternatívája, a technológiai társadalom.
A technológiai társadalom alatt Del Noce nem a tudományos vagy technológiai fejlődés által jellemzett társadalmat értette, hanem olyan társadalmat, amelyet a racionalitás tisztán instrumentális szemlélete jellemez. E nézet szerint az emberi értelem képtelen olyan eszméket megragadni, amelyek túlmutatnak a nyers empirikus tényeken: képtelenek vagyunk transzcendens igazságok felfedezésére. Az ész csupán pragmatikus eszköz, hasznos szerszám céljaink eléréséhez, de semmi több. A totalitárius ideológiák tagadják, hogy minden ember részese egy közös racionalitásnak. Ezért nem tudunk igazán beszélgetni egymással: lehetetlen tanácskozni vagy civilizáltan vitatkozni az igazság közös keresése során. Az ésszerű meggyőzésnek nincs helye. A totalitárius rendszerek mindig monopolizálják, hogy mi számít "racionálisnak", és ezért mit szabad nyilvánosan mondani.
Ha például egy kommunista társadalomban az emberek ellentmondanak a kommunista doktrínának, a párt nem magyarázza meg, hogy miért tévednek. A hatóságok egyszerűen elutasítják az eltérő véleményeket, mint a "polgári ész" vagy a "hamis tudat" példáit. Egy kommunista szerint, ha nem fogadod el Marx dialektikus materializmusának elméletét, akkor nem érted a történelem irányát. Amiről beszélsz, az természetéből adódóan merő képtelenség, és megfontolásra sem érdemes. Nyilvánvalóan a "történelem rossz oldalán" állsz. A hatóságok feltételezik, hogy az eltérő véleményeket osztályérdekek (vagy faji jellemzők, vagy nemi hovatartozás, vagy bármi más) motiválják, amelyeket védeni próbálnak a másként gondolkodók.
Te nem azért gondolod ezt és ezt, mert logikusan érvelve jutottál erre a következtetésre; azért gondolod ezt és ezt, mert fehér, heteroszexuális, középosztálybeli amerikai nő vagy, és így tovább. Így a totalitáriusok nem győzik meg vagy cáfolják a beszélgető társaikat megalapozott érvekkel. Pusztán rosszhiszeműséget tulajdonítanak ellenfeleiknek, és elutasítják az értelmes vitát. Erőszakkal zárják ki ellenfeleiket a felvilágosult [értelmes] beszéd szférájából. Az ilyen ellenzékiekkel szemben nem vesződünk azzal, hogy érveljünk: miután az elfogadható vélemény körén kívülre helyeztük, egyszerűen lehengereljük őket.
A 20. század totalitarizmusai áltudományos ideológiákon alapultak, például a marxista gazdaság- és történelemtudományi áltudományokon, vagy a náci faji és eugenikai áltudományokon. Napjainkban a társadalmakat totalitárius irányba terelő áltudományos ideológia a szcientizmus, amelyet világosan meg kell különböztetni a tudománytól. A szcientizmus ideológiáját és a tudomány gyakorlatát nem szabad összekeverni: az előbbit gyakran összemossák az utóbbival, ami végtelenül zavaros gondolkodáshoz vezet.
Módszer és őrület
A tudomány egy módszer, pontosabban különböző módszerek gyűjteménye, amelyeknek célja a természeti világ megfigyelhető jelenségeinek szisztematikus vizsgálata. A szigorú tudományt hipotézisek, kísérletek, tesztelés, értelmezés, valamint folyamatos mérlegelés és vita jellemzi. Ha egy szobába ültetünk egy csoport valódi tudóst, vég nélkül vitatkozni fognak az adatok fontosságáról, jelentőségéről és értelmezéséről, a különböző kutatási módszerek korlátairól és erősségeiről, valamint az összkép kérdéseiről. A tudomány egy rendkívül összetett emberi vállalkozás, amelyben minden tudományágnak megvannak a maga kifinomult vizsgálati módszerei és egymással versengő elméletei. A tudomány nem egy megdönthetetlen tudáshalmaz. Sosem tévedhetetlen, mindig nyitott az újragondolásra; mégis, ha szigorúan és gondosan végzik, a tudományos kutatás valódi felfedezésekre és fontos előrelépésekre képes.
A szcientizmus [lényege] az a filozófiai alapállás — amely tudományosan nem bizonyítható —, hogy a tudomány a tudás egyetlen érvényes formája. Bárki, aki egy mondatot azzal kezd, hogy "A tudomány azt mondja...", az valószínűleg a szcientizmus foglya. Valódi tudósok nem beszélnek így. Ők olyan mondatokkal kezdik a mondatokat, mint: "A tanulmány eredményei azt sugallják...", vagy "Ez a metaanalízis arra a következtetésre jutott..." A szcientizmus ezzel szemben vallási és gyakran politikai ideológia. "Már jó ideje nyilvánvaló, hogy a tudomány korunk vallásává vált" — jegyezte meg Giorgio Agamben olasz filozófus — "az a dolog, amiről az emberek azt hiszik, hogy hisznek benne". Amikor a tudomány vallássá válik — egy zárt és kirekesztő hitrendszerré —, akkor szcientizmussal van dolgunk.
A tudomány jellegzetes vonása a jogos bizonytalanság, ami intellektuális alázathoz vezet.
A szcientizmus jellemzője az indokolatlan bizonyosság, ami intellektuális önteltséghez vezet.
Del Noce felismerte, hogy a szcientizmus eredendően totalitárius, ami korunk számára óriási jelentőséggel bíró, mély felismerés. "Sokan nem veszik észre, hogy a szcientizmus és a technológiai társadalom természeténél fogva totalitárius" — írta ötven évvel ezelőtt. Hogy megértsük, miért, gondoljunk arra, hogy a szcientizmus és a totalitarizmus egyaránt a tudás monopóliumára tart igényt. A szcientizmus szószólója és a totalitárius rendszer igaz híve egyaránt azt állítja, hogy számos józan ész szerinti fogalom egyszerűen irracionális, ellenőrizhetetlen, tudománytalan, és ezért kívül esik azon, amit nyilvánosan ki lehet mondani. Antigoné állítása: "Az emberi szívbe kitörölhetetlenül beleírt kötelességem, hogy eltemessem halott testvéremet" nem tudományos állítás, ezért a szcientizmus ideológiája szerint puszta képtelenség. Minden erkölcsi vagy metafizikai állítás határozottan elutasítandó, mert nem ellenőrizhető a tudomány módszereivel, vagy nem állapítható meg az uralkodó áltudományos totalitárius ideológia által.
Természetesen az erkölcsi, metafizikai vagy vallási állítások kényszerű kizárása nem a tudomány következtetése, hanem a szcientizmus bizonyíthatatlan filozófiai előfeltevése. Az az állítás, hogy a tudomány a tudás egyetlen érvényes formája, maga is egy metafizikai (nem tudományos) állítás, amelyet csendben, a hátsó ajtón keresztül csempésznek be. A szcientizmusnak el kell rejtenie ezt az önmagát cáfoló tényt önmaga elől, ezért szükségszerűen hazug: a rendszerbe be van építve a tisztességtelenség, és ebből következnek az irracionalizmus különböző formái. A 20. századi totalitárius ideológiák mind azt állították magukról, hogy "tudományosak", de valójában csak a saját körkörös logikájuk szerint voltak cáfolhatatlanok. Mivel a szcientizmus nem tudja magát racionális érvekkel alátámasztani, ehelyett három eszközre támaszkodik az előrejutáshoz: a nyers erőre, a kritikusok rágalmazására és a jövőbeli boldogság ígéretére. Ezek ugyanazok az eszközök, amelyeket minden totalitárius rendszer alkalmaz.
Hogy elrejtse saját belső ellentmondását, a szcientizmus az önmagát megcáfoló előfeltevéseit ritkán mondja ki nyíltan. A szcientizmust ehelyett hallgatólagosan elfogadják, következtetéseit ismételten bizonygatják, amíg ez az ideológia egyszerűen olyanná nem válik, mint a levegő, amelyet belélegzünk. A közbeszéd gondos ellenőrzése csak olyan bizonyítékokat enged be, amelyeket állítólag a "tudomány" támaszt alá, és ezt a légkört szigorúan betartják. Amint a következő fejezetben látni fogjuk, a járvány során a minőségi (pl. családi, lelki) javakat ismételten feláldozták a mennyiségi (pl. biológiai, orvosi) javakért, még akkor is, ha az előbbiek valósak voltak, az utóbbiak pedig csak elméleti jellegűek. Ez a szcientizmus gyümölcse, amely a feje tetejére állítja az érték- és prioritási skálánkat.
Nehéz lenne hatékonyabb ideológiai eszközt találni egy totalitárius rendszer bevezetésére, mint a "tudományra" vagy a "szakértőkre" való hivatkozást, és ezáltal a tudás és a racionalitás monopóliumának követelését. A hatalmon lévők könnyen megválaszthatják, hogy mely tudományos szakértőket támogatják, és melyeket hallgatnak el. Ez lehetővé teszi a politikusok számára, hogy elkerülhetetlenül politikai döntéseket bízzanak a "szakértőkre", és ezzel lemondjanak saját felelősségükről. Az ideológiai ellenfeleket megbénítják, véleményüket "tudománytalannak" minősítik, és nyilvános hangjukat elhallgattatják — mindezt anélkül, hogy a nyers erő és a fizikai erőszak rendszerének fenntartása gondot okozna. A rágalmazás és a nyilvános diskurzusból való kizárás ugyanilyen hatékonyan működik. A hatalmon lévők monopóliumot tartanak fenn arra vonatkozóan, hogy mi számít racionalitásnak (vagy tudománynak); nem vesződnek azzal, hogy beszéljenek vagy vitatkozzanak a "burzsoával", "a zsidóval", "az oltatlannal", "a maszkot nem viselővel", "a tudományellenessel", "a Covid-tagadóval" stb. — vagyis a tetszőleges megbélyegzett csoport tagjával.
Az elnyomó társadalmi konformizmus így koncentrációs táborok, Gulágok, Gestapo, KGB vagy nyíltan despotikus zsarnokok nélkül érhető el. Ehelyett a másként gondolkodókat egy erkölcsi gettóba zárják a cenzúra és a rágalmazás segítségével. Az ellenszegülő egyéneket az udvarias társadalom hatókörén kívülre helyezik, és kizárják őket a felvilágosult párbeszédből. A politikai teoretikus Eric Voegelin megfigyelte, hogy a totalitarizmus lényege egyszerűen az, hogy bizonyos kérdéseket megtiltanak. A kérdések feltevésének tilalma a totalitárius rendszerben az értelem szándékosan és ügyesen kidolgozott akadályozása. Ha valaki feltesz bizonyos kérdéseket — "Tényleg folytatni kell a zárlatokat?" vagy "Az iskolabezárások több kárt okoznak, mint hasznot?" vagy "Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az oltóanyagok biztonságosak és hatékonyak?" vagy "Miért nem érkezett még el a beígért utópia?" —, azzal vádolják, hogy tagadja a világjárványt, meg akarja ölni a nagymamát, tudományellenes, vagy hogy a "történelem rossz oldalán" áll.
Puszta biológia
Most már értjük, miért állította Del Noce, hogy a szcientizmuson alapuló technokrata társadalom totalitárius, jóllehet nem nyilvánvalóan tekintélyelvű az elnyomás nyíltan erőszakos formáinak értelmében. "A válság gyökerei" című esszéjének egy erőteljesen megfogalmazott passzusában ötven évvel ezelőtt megjósolta:
Az értékek transzcendens tekintélyében megmaradt hívők marginalizálódnak és másodrendű állampolgárokká válnak. Végül "erkölcsi koncentrációs táborokba" zárják majd őket. De senki sem gondolhatja komolyan, hogy az erkölcsi büntetések enyhébbek lesznek, mint a fizikai büntetések. A folyamat végén a népirtás spirituális változata áll.
Egy technokrata társadalomban az ember erkölcsi koncentrációs táborban végzi, ha nem ért egyet az éppen aktuális áltudománnyal, a pillanatnyi ideológiai irányzattal. Bármilyen kérdéseket, aggályokat vagy ellenvetéseket vethetünk fel — legyenek azok filozófiai, vallási, etikai kérdések vagy egyszerűen a tudományos bizonyítékok eltérő értelmezése — nem kell figyelembe venni. A másként gondolkodók kérdései vagy véleményei nem számítanak; azokat kizárja "A Tudományra" való hivatkozás — amelyet a rezsim védjeggyel lát el, amelyet nagy A-val és nagy T-vel nyomtat.
Egy másik, még korábban, 1968-ban írt, figyelemre méltó passzusban Del Noce figyelmeztetett:
A totalitárius rezsimeket jellemző embertelenítési folyamat nem állt meg [a II. világháború után], sőt, még erősödött is. "Nem látjuk a végpontját" ... Tekintettel arra, hogy minden társadalom az azt alkotó embereket tükrözi, olyan oligarchák és üldöző rendszerek fenyegetnek bennünket, amelyek mellett a nácizmus és a sztálinizmus csak halvány képmásnak tűnhet, bár természetesen [ezek az új oligarchák és üldöző rendszerek] nem fognak új nácizmusként vagy új sztálinizmusként megjelenni.
Az elmúlt évtizedek fejleményei alapján, amelyek a Covid-járvány idején még világosabban megmutatkoztak, világosan látjuk, hogy az új oligarchák és üldözési rendszerek a népesség egészségének megőrzéséhez nélkülözhetetlen orvosbiológiai biztonsági intézkedések zászlaja alatt fognak megjelenni. Az oligarchák olyan mondatokkal fogják elővezetni a programjukat, mint: "Óvatosságból..." és "Mindannyian együtt vagyunk ebben a dologban..." Az új, "szociális távolságtartás" társadalmi paradigma megkönnyíti az oligarchák uralmát azáltal, hogy elválasztja egymástól a polgárokat.
A szcientizmus a szétesés totalitarizmusa, mielőtt az uralom totalitarizmusa lenne. Emlékezzünk arra, hogy a bezárások és a távolságtartás, az elkerülhetetlen társadalmi elszigetelődéssel együtt, szükségszerűen megelőzték az oltási igazolványokat és az útleveleket, mialatt az elnyomó rezsim valóban leleplezte magát. Ezen intézkedések mindegyike kivételesen hanyag adatokra támaszkodott, amelyeket a tudomány egyetlen hiteles értelmezéseként mutattak be a nyilvánosságnak. A legtöbb esetben még a tudományos szigor látszatára sem volt szükség.
Egy szcientista-technokratikus rendszerben a kiszolgáltatott egyén — a "puszta biológiai életre" redukálva, elvágva a többi embertől és minden transzcendens dologtól — teljesen függővé válik a társadalomtól. A szabadon lebegő, kötöttségek nélküli és gyökerestől kifordított társadalmi atomra redukált emberi személyt könnyebben manipulálják. Del Noce azt a megdöbbentő állítást tette, hogy a szcientizmus még a kommunizmusnál is jobban szemben áll a hagyományokkal, mert a marxista ideológiában még mindig megtaláljuk a messianisztikus és bibliai archetípusokat, amelyek homályosan egy jövőbeli utópia ígéretében jelennek meg. Ezzel szemben "a szcientista antitradicionalizmus csak úgy tudja kifejezni magát, hogy megsemmisíti azokat a "hazákat", amelyben született". Ez a folyamat az emberi élet egész területét szélesre tárja a globális vállalatok és az általuk felkent politikai ügynökök uralma előtt:
A tudomány természetéből adódóan, amely eszközöket biztosít, de nem határoz meg semmilyen célt, a szcientizmus alkalmas arra, hogy valamely csoport eszközként használja fel. Melyik csoport? A válasz teljesen nyilvánvaló: ha a hazák eltűnnek, csak a nagy gazdasági szervezetek maradnak, amelyek egyre inkább hűbérbirtokokra hasonlítanak. Az államok az ő végrehajtó eszközeik lesznek.
A korporatizmus — az állami és vállalati hatalom összeolvadása — találó meghatározása: az államok, mint a világméretű vállalatok eszközei, amelyek hűbérbirtokként működnek. Tökéletesen megfelel Mussolini eredeti fasizmus-definíciójának. Ebben a globális nem-társadalomban az egyének végletesen gyökértelenné és eszközökké válnak. A végeredmény végső soron a tiszta nihilizmus: "Az értékek minden lehetséges tekintélyének tagadása után nem marad más, mint a puszta, totális agnoszticizmus, és valami olyan meghatározatlan utáni vágy, amely alig több a semminél." — Del Noce komor leírása szerint. Ez a társadalom nyilvánvalóan nem alkalmas sem az értelmes emberi életre, sem a társadalmi harmóniára.
