*
Valljuk meg: vannak a léleknek olyan oldalai, amelyeket egészen meg kell bénítanunk, ha boldogan akarunk élni a nagyvilágban.*
Ha nem akarsz szemfényvesztő lenni, kerüld a dobogót; mert ha rálépsz, kénytelen-keletlen azzá leszel, máskülönben kővel dobál meg a gyülekezet.
*
Egész életem elveimmel való látszólagos ellentmondás szövevénye [...]
*
Vannak olyan hibák, amelyek megóvnak némely ragályos bűntől: mint ahogy pestis idején látjuk, hogy a váltólázas betegeket elkerüli a járvány.
Általában azt hiszik, hogy a tetszés művészete hathatós eszköz az érvényesülésre; pedig ha unatkozni tudunk, az olyan művészet, amely sokkal jobban beválik. Az érvényesülés tehetsége, akárcsak a nők körében aratott sikereké, jóformán csakis erre szorítkozik.
*
A tisztelet többet ér a hírnévnél; a megbecsülés többet ér a tekintélynél; a becsület pedig többet ér a dicsőségnél.
*
Több a bolond, mint a bölcs, s még a bölcsben is több a bolondság, mint a bölcsesség.*
A boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dologtól függ, amely nem látszik meg, amelyről nem beszélünk, s amelyet nem is lehet elmondani.
A természet azt akarja, hogy a bölcsek éppúgy ábrándokban ringassák magukat, mint a bolondok, nehogy bölcsességük boldogtalanná tegye őket.
Az általános elveknek az a szerepük az életmódban, mint a mesterségbeli tudásnak a művészetekben.
Élvezni és élvezetet nyújtani, anélkül, hogy akár tenmagadnak, akár bárki másnak bajt okoznál: azt hiszem, ez az egész erkölcstan.
A természet csapásai láttán megvetjük a halált; a társadalom csapásai láttán megvetjük az életet.
A természetet, úgy látszik, felhasználja az ember a maga céljaira, s nem válogatja meg eszközeit, akárcsak a zsarnokok, akik elteszik láb alól azokat, akiket felhasználnak.
Vannak századok, amelyekben a közvélemény minden vélemény közül a legrosszabb.
A gonoszok lustaságát és az ostobák hallgatását kívánjuk.
A gondolkodás mindenért megvigasztal és mindent orvosol. Ha olykor gyötör is, kérjed csak tőle az orvosszerét annak a bajnak, amelyet okoz, és megadja neked.
A gyönyör ábrándokra támaszkodhat; de a boldogság a valóságon nyugszik.
Nem tudom elképzelni a bölcsességet bizalmatlanság nélkül. A Szentírás azt mondja, hogy a bölcsesség kezdete az istenfélelem; ami engem illet, én azt hiszem, hogy az emberfélelem.
Az ostobaság nem volna egészen ostobaság, ha nem félne az elmésségtől. A bűn nem lenne egészen bűn, ha nem gyűlölné az erényt.
Vannak szép köntösbe bújtatott ostobaságok, mint ahogy vannak igen jól öltözött ostobák.
Bizonyosabb, hogy a bűn boldogtalanná tesz, mint az, hogy az erény boldogít.
❃
A testületek (bíróságok, akadémiák és gyülekezetek) akármennyire elaljasodhatnak, tömegükkel mégis fenntartják magukat, és semmit nem tehetünk ellenük. A gyalázat és a nevetség lepattan róluk, mint a puskagolyó a vaddisznóról vagy a krokodilusról.
Ahelyett, hogy ki akarnánk gyógyítani az embereket azokból a hibáikból, amelyek a társadalom számára elviselhetetlenek, azokat kellett volna gyengeségükből kigyógyítanunk, akik eltűrik ezeket a hibákat.
Akarod látni, mennyire megrontja az embereket a társadalmi állás? Vedd csak szemügyre őket, hogy milyenek akkor, amikor már sokáig érezték hatását, vagyis öregkorukban. Nézd meg, hogy milyen az öreg udvaronc, az öreg pap, az öreg bíró, az öreg ügyész és a többi.
A testületek és gyűlések nemigen csinálhatnak mást, mint ostobaságokat; s ennek egyik oka az, hogy nyilvános tanácskozáson a legjobbat, ami a szóban forgó ügyről vagy személyről, akár mellette, akár ellene elmondható volna, jóformán sosem lehet fennhangon megmondani nagy veszélyek és rettenetes kellemetlenségek veszélye nélkül.
A gyenge emberek a gonoszok seregének előőrsei. Több kárt okoznak, mint maga a derékhad [...]
A társadalmi intézmények túlnyomó részének, úgy látszik, az a célja, hogy az eszmék és érzelmek olyan alacsony fokára szorítsa az embert, amely alkalmasabbá teszi arra, hogy uralkodjon, vagy uralkodjanak rajta.
Mi a társadalom, ha nem az ész fogja össze, ha az érzelem nem teszi érdekessé, s ha nem kellemes gondolatok és igaz jóindulat kölcsönös cseréje? Vásár, játékbarlang, korcsma, vadon, bordély és tébolyda: csakis ez, sorjában, jóformán mindazok számára, akikből összetevődik.
X. úr azt mondotta, hogy egy bölcs és éles elme, amely olyannak látná a társadalmat, amilyen, mindenben csak keserűséget lelne. Tekintetünket tehát okvetlenül a dolgok komikus oldalára kell irányítanunk, s meg kell szoknunk, hogy az embert csak bábnak tekintsük, a társadalmat pedig dobogónak, amelyen ugrál. Attól fogva minden megváltozik; a társadalmi rétegek szelleme, mindegyikük sajátos hiúsága, különféle árnyalatai az egyénekben, a gazságok és egyebek: mind-mind szórakoztatóvá válik, s ez megóvja egészségünket.
A túlságosan kiváló tulajdonságok sokszor alkalmatlanabbá teszik az embert a társadalmi érintkezésre. Nem aranyrudakkal megyünk a vásárra, hanem ezüsttel vagy aprópénzzel.
Olykor egyetlen embernek is igaza lehet minden néppel és minden korszakkal szemben.
Az akadémia nem tette naggyá azokat, akik sorait ékesítik, hanem mint nagyokat fogadta be őket, némelyiküket pedig el is törpítette.
A lángész nem oltalmaz meg a lángész kilengéseitől.
A közgazdászok olyan sebészek, akiknek kitűnő bonckésük, de csorba műtőkésük van, s ezért remekül dolgoznak hullákon, de sanyargatják az eleven húst.
Megfigyeltem, hogy azokat az egészen rendkívüli embereket, akik olyan forradalmakat idéztek elő, amelyek csakis lángeszük eredményének látszanak, valójában a lehető legkedvezőbb körülmények és koruk szelleme támogatta.
A festő lelket önt az alakba; a költő alakot ad az érzésnek vagy a gondolatnak.
Sok mű sikerének az a titka, hogy a szerző eszméinek középszerűsége arányban van a közönség eszméinek középszerűségével.
A becsvágy könnyebben gerjed fel a kis lelkekben, mint a nagyokban, ahogy a tűz is könnyebben kap bele a szalmába, a zsupfedeles kunyhóba, mint a kastélyokba.
Szerelem: kedves esztelenség; becsvágy: komoly ostobaság.
Az emberekkel úgy vagyunk, mondotta X. úr, hogy hízelegnünk kell érdekeiknek, vagy meg kell rettentenünk önzésüket: majmok, akik csak dióért vagy pedig az ostorcsapástól való félelmükben ugrálnak.
Az erényes cselekedet, érdekeink vagy önmagunk feláldozása a nemes lélek szükséglete; a nagylelkűség úgyszólván önzése a nagy jellemeknek.
A remény afféle szemfényvesztő, aki szüntelenül ámít minket; s ami engem illet, a boldogság csak akkor kezdődött számomra, amikor már elvesztettem. Én a Paradicsom kapujára írnám azt a verssort, amelyet Dante a pokolkapujára írt: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."
Igazságosnak kell lennünk, mielőtt nagylelkűek lennénk, mint ahogy ingünk van, mielőtt csipkénk volna.
Az anyagi érdek kis jellemek nagy próbája; de a nemes jellemek számára még csak a legeslegkisebb. [...]
Akinek nincs jelleme, nem ember: tárgy.
A pénznek, ha el akar jutni hozzám, el kell fogadnia azokat a feltételeket, amelyeket jellemem szab neki.
Az emberek csaknem mind rabszolgák, annál az oknál fogva, amellyel a spártaiak a perzsák szolgaságát magyarázták: mert nem tudják kimondani azt a szót, hogy nem. Kimondani tudni ezt a szót, és egyedül élni tudni: ez az egyetlen módja annak, hogy megóvjuk szabadságunkat és jellemünket.
A takarékosságot eszköznek tekintsd arra, hogy mindig független légy az emberektől, ami tisztességed megóvásának nélkülözhetetlenebb feltétele, semmint hiszed.
[...] Az az érzés, amellyel a tisztességes ember néhány napi társadalmi élet után hazatér, rendszerint kínos és szomorú; csak egy haszna van: az, hogy megkedvelteti a magányt.
Az az ember, aki konokul kitart amellett, hogysem az elméjét, sem a tisztességét, de még az érzelmei érzékenységét sem hagyja megtörni a társadalom semelyik esztelen vagy becstelen konvenciójának terhe alatt, aki sohasem hajlik meg olyankor, amikor érdeke fűződik ahhoz, hogy meghajoljon, az végül óhatatlanul támasz nélkül marad, mert nincs más barátja, csak egy elvont lény, amelyet erénynek neveznek, s amelytől felkophat az álla.
A közvélemény olyan ítélőszék, amelyet egy tisztességes ember sohasem ismerhet el — és sohasem utasíthat el egészen.
A filozófust kevesen szerethetik. Valósággal közellenség az, aki az emberek különféle önhittsége és a dolgok hazug volta láttán mindenkinek és mindennek azt mondja: "Annak tekintelek, ami vagy — s annyira becsüllek, amennyit érsz." Ennek az eltökélt szándéknak a bejelentésével nem könnyű feladat megszerettetni magát és tiszteletet ébreszteni.
Van egyfajta öröm, amelyet a vagyonnak fittyet hányó bátorság szül. Aki megveti a pénzt, az trónjától foszt meg egy királyt: van ebben vala csábító.
A természettudósok azt vallják, hogy az elfajzás minden állatfajtában a nőstényen kezdődik. Ezt a megfigyelést a civilizált társadalomban a filozófusok az erkölcsre is alkalmazhatják.
[...] Választanunk kell aközött, hogy szeressük-e a nőket, vagy pedig ismerjük őket: nincs középút.
X. úr, akinek szemére vetették, hogy közömbös a nők iránt, azt válaszolta: "Ugyanazt mondhatnám róluk, amit madame de C. a gyermekekről mondott: Olyan fiú él a fejemben, akit nem tudtam megszülni. Az én elmémben is egy olyan asszony él, amilyen kevés akad, és az megóv engem azoktól, akikből sok van: annak az asszonynak igen nagy hálával tartozom."
Akármennyi rosszat gondolhat is egy férfi a nőkről, nincs az a nő, aki még nálánál is ne gondolna rosszabbat róluk.
Vannak olyan nőcskék, akik módját ejtik annak, hogy eladják magukat, de nem ejtik módját annak, hogy odaadják magukat.
Egy elmés asszony egyszer olyasmit mondott nekem, ami talán a női nem titka: minden nő, amikor szeretőt választ magának, inkább ad arra, hogy a többi nő milyennek látja választottját, semmint arra, hogy jómaga milyennek látja.
A nagy erényeket azok a nagy akadályok szülik, amelyeket legyőznek.
Ha van valami, ami alantasabb az aljas és megvetendő jellemeknél, akkor a gyenge és határozatlan jellem az.
Tisztességes embernek azt nevezem, akinek egy jó cselekedet hallatán felpezsdül a vére; tisztességtelennek pedig azt, aki a jó cselekedetekbe is beleköt. [...]
[...] az okos emberek sok hibát követnek el viselkedésükben, mert sohasem vélik a nagyvilágot elég ostobának: olyan ostobának, amilyen.
Az ember min újonc érkezik életének minden korszakába.
Van egyfajta búskomorság, amely a nagy elmék sajátja.