— Jordan Black
Az Egyesült Államokban a társadalmi légkör egyre ellenségesebb a
férfiakkal szemben. Harvey Weinstein, Larry Nassr és Bill Cosby barbár
viselkedése az összes hímet kicsapta a közmondásos kutyaólba. Tovább
ront a helyzeten, hogy a fő hírportálok és a baloldali beállítottságú
politikusok szítják a tüzet a témát felfújó megnyilatkozásaikkal,
miszerint a férfiasság eredendően elnyomó, erőszakos és zsarnokoskodó.
Bár igaz, hogy a túlhajtott férfiaskodás aggályos, de sokkal nagyobb
fenyegetést jelent az, amivel a dolgoknak éppen a macsóskodással
ellentétes végén kell szembesülnünk. Ironikus módon Amerika éppen a
kezdeményezőképesség nélküli fiatal férfiak járványszerű jelenségével
kénytelen szembesülni — az Y generációval (millennials), amely nem
hajlandó felnőni és férfivé válni. Ez a generáció elhagyta a
tradicionális férfi viselkedési mintázatokat a metroszexualitás kedvéért
— a cipővásárolgatás, a manikűrözgetés-pedikűrözgetés és a sminkelgetés
vált új normává. Már nem nevelünk férfiakat az eredeti értelemben véve,
sőt, valójában már semmilyeneket nem nevelünk.
Például egy a 'Journal of Hand Therapy'-ban megjelent tanulmány azt
állapította meg, hogy a millináris férfiak markolása jóval gyengébb,
mint a harminc évvel előbbi férfiaké volt. Egy átlagos millenáris férfi
kezének ereje egy harmincéves nőének felel meg.
A hormon, amely a férfiakat férfiassá teszi, a nyugati világban szintén
eltűnőben van. A tesztoszteronszint legalább 17 százalékkal csökkent
1987 óta, és évente 1.2 százalékkal hanyatlik folyamatosan. A férfiak
nemzőképessége, a spermaszám és minőség is — más tényezőkkel párhuzamban
— csökkenést mutat. 1989 és 2005 között az átlagos spermaszám 33
százalékkal esett vissza, ami azt jelenti, hogy ötből egy férfi
nehézségekkel fog szembesülni a megtermékenyítés vonatkozásában. Ezek a
statisztikák jelentős összefüggéseket mutatnak a férfiak
termékenységével és egészségével kapcsolatban, de kérdés, hogy mentális
hatásai is vannak-e mindezeknek? Vajon lehetséges, hogy az alacsony
tesztoszteronszint a mi férfijaink személyiségét még hajlamosabbá teszi
az elnőiesedésre?
Az Y generációs férfiak nem rendelkeznek azzal a határozott
jellemszilárdsággal és kezdeményezőerővel, mint az előző korok férfiai. A
férfiak nemcsak gyengébbek és nőiesebbek lettek, de a tudomány
területén is esetlenebbé váltak. A nők manapság annak minden szintjén
felülmúlják a férfiakat.
Sajnálatos módon, könnyű hibáztatni ezeket az elnőiesített millenáris
nyápicokat, de ne hagyjuk figyelmen kívül azokat a kulturális hatásokat
sem, amelyek őket formálták. Annak, hogy a fiúknak nem sikerül felnőni,
az egyik legfontosabb oka az, hogy sokuknak nincs édesapja. Ahhoz, hogy a
fiúgyermekek egyáltalán megtudják, hogyan mit is jelent igazi férfinak
lenni, ahhoz erényes férfiaknak kell jelen lenniük a életükben, akik
erre megtanítják őket. De Amerikában az ilyen férfiak hiánycikknek
számítanak. Tragikus, hogy az iskoláskorú gyermekek 39 százaléka olyan
otthonokban él, ahol nincs jelen a vér szerinti apa. Valójában a fiatal
fiúk életére, ami a felnőttek befolyását illeti, túlnyomó részt a nők
vannak hatással, vagyis az édesanyjuk és az iskolai tanáraik. Így a fiúk
— apa és férfi példakép nélkül — a popkultúrában megjelenő
álférfiasságot utánozzák.
A gyermekek, amint képesek megérteni a beszédet, elkezdik magukba szívni
az értékeket és eszméket. Egy fiatal fiú értelme mindent magáévá tesz,
amivel a környezetében találkozik, a jót, a rosszat és a csúnyát is.
Tetszik vagy sem, a kisgyermekek fogékony értelme szüntelenül tanul. Egy
jó apa óvja és védelmezi a gyermekeit a kulturális környezet káros
hatásaitól. De ha az apák nincsenek jelen, hogy elősegítsék gyermekeik
személyiségének kifejlődését, akkor Jay-Z vagy Lil Uzi teszi azt meg
helyettük.
De még elkeserítőbb, hogy azok a fiúk, akik együtt élnek az apjukkal,
azok sem járnak sokkal jobban. A fogékony éveiben sok Y generációs
fiúnak volt olyan apja, aki csak fizikailag volt jelen, de szellemi
értelemben egyáltalán nem. Az ilyenek néha ki is mentek a fiaik
baseball- vagy futballmeccsére, de sehol sem voltak, ami a gyermekük
szellemi és morális fejlődését illeti. Vasárnaponként sok srácot az anyu
vitte el az istentiszteletre, míg a papa otthon maradt, vagy úgy ment
templomba velük, mint akinek a fogát húzzák. Ma a házas templomba járó
nők majdnem 25 százaléka a férje nélkül jár az istentiszteletekre.
Hogyan is várhatnánk el, hogy ezeknek a fiúknak jelleme legyen, ha sosem
láttak olyat?
De társadalmunk apahiánya nem az egyetlen, ami a férfiasságra nézve
fenyegetést jelent. A közoktatás mindkét nem számára a nőies viselkedési
formákat bátorítja. A statisztikák szerint több férfi zseni van, mint
női, a fiúk mégis a tudományos pálya végén kullognak. Az iskolák
országszerte arról számolnak be, hogy a fiúk kiszorulnak az iskolai
életből, és a lányok foglalják el a helyüket. Dr. Michael Thompson
gyermekpszichológus és a Raising Cain (Káin felnevelése) c. könyv
szerzője azt írja: "a lányok felülmúlják a fiúkat az általános
iskolában, a középiskolában, a felsőoktatásban, az egyetemeken, az
egyetemi továbbképzéseken; 2008 óta nők szerezték meg a főiskolai
végzettségek, az egyetemi mester fokozatok és a doktori címek
többségét." Ha ez így megy tovább, akkor az utolsó férfi, aki főiskolai
diplomát szerez, hozzávetőleg 2068-ban teszi majd azt. A nők felülmúlják
a fiúkat a tudományos pályán, mert az iskolák a lányokra vannak szabva.
A pszichológus Judit Kleinfeld kutatásai szerint "a lányok gyorsabban
érnek, mint a fiúk... nagyobb szókinccsel és jobb finommotoros
képességekkel lépnek be az iskolába, ezért nekik könnyebb megtanulni
írni." Az Egyesült Államok Oktatásügyi Minisztériumának felmérése, amely
a tanulók elkötelezettségét vizsgálta, kimutatta, hogy a lányok nagyobb
valószínűséggel készítik el a házi feladataikat és viszik magukkal
felszereléseiket az iskolába. Másrészről, a fiúk izegnek-mozognak és
fészkelődnek, könnyen elkalandozik a figyelmük, és inkább hajlamosak
arra, hogy bajba kerüljenek. Egy átlagos amerikai osztályban, ha egy fiú
úgy viselkedik, ahogy az a fiúkra jellemző, akkor megbüntetik, de ha
úgy viselkedik, mint egy lány, akkor megjutalmazzák.
A szomorú valóság az, hogy amikor egy fiú fiúsan viselkedik, sokat közülük figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral
(Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) diagnosztizálnak, és
nagy dózisú amfetaminnal gyógyszerezik. Mire a fiúk elérnek a
felsőoktatásig, minden ötödiket ADHD-val diagnosztizálják, mert az
iskoláink a nőies viselkedésformák elvárásaihoz igazodtak. Mire átlépik a
nagykorúság küszöbét, addigra már agymosottá válnak, azt hiszik, hogy
az agyuk valamiféle fogyatékossággal terhelt, és hogy a férfias
viselkedés elfogadhatatlan.
Mintha ezeknek az apátlan, elbátortalanított, elnőiesített fiúknak nem
lenne elég bajuk, a vérszomjas harcos feministák is beszállnak a
kavarodásba. Ezeknek a feministáknak a férfiasság egy negatív szó,
rokonértelmű a sovinizmussal, az elnyomással és az erőszakkal. Azzal
vádaskodnak, hogy a férfiasság "toxikus", és ráolvassák a férfiakra,
hogy azok hátráltatják őket. A polkorrekt társadalmunk pedig hisz a
propagandának, és sietve meglovagolja a témát. Teljes erőbedobással
folyik a genderháború, és a millenáris férfiak tömegével hátrálnak
meg. Könnyekkel a szemfestékükön menekülnek a csatamezőről, mert minden
harci szellemüket elnyomták, és teljesen elbátortalanították őket.
Ezeknek a elférfiatlanító erőknek a tömege rendszerint már túl sok
ezeknek a fiatalembereknek, hogy megbirkózzanak vele. Hibáztathatjuk-e
őket, ha visszahúzódnak a társadalomtól és elvesztik önmagukat a
videójátékok és az internetpornó virtuális világában?
De nincs minden veszve. A gyógymód a történelemben megtalálható. A
gyarmati időkben a férfiasság nemhogy "toxikus" nem volt, hanem
kifejezetten erénynek számított. Az atyáknak nem volt munkahelyük, ahogy
a modern apukáknak van. A munka családi ügy volt, és az atyák jelen
voltak a háztáji gazdaságban. A földeken vagy a fűrészmalomban, vagy
bármivel fáradozott is az apa, felesége és gyermekei segítségére voltak.
Minthogy a munka családi ügy volt, az atyákat nagy erkölcsi megbecsülés
övezte. Ezek a férfiak idejüket és erejüket családjuk jólétének
áldozták.
Ezek az atyák nemcsak keményebben dolgoztak, de keményebben is
tanítottak. A gyarmati korszakban még a gyermeknevelési irodalom is az
atyáknak volt címezve. E korszak apái személyesen felügyelték gyermekeik
nevelését és személyiségfejlődését. Azokat a készségeket és azt a
jellemet, amelyet a felnőttkor megkövetelt, az atyák tanítással és
személyes példamutatással egyengették gyermekeikben. Ellentétben a mi
haszonelvű oktatási rendszerünkkel, a jó apa arra tanította a fiát, ami
annak kötelessége, mintsem arra, amit az meg tud tenni. A gyarmati
időkben az atyák — nagyon helyesen — az önfegyelemre helyezték a
hangsúlyt a szabadság helyett, az ismeretek bővítésénél pedig a
szakértelemre.
Aki kíváncsi, hogyan tanulhatunk a mi gyarmati időkbeli ősatyáinktól,
annak nem kell a földművelésbe bonyolódnia ökörfogat vontatta ekevas
mögött. De megtanulhatjuk tőlük az otthonban való atyai jelenlét
értékét, és az erényekre való tanítás és személyes példa általi nevelés
szükségességét. A fiúgyermekeknek szükségük van fegyelemre és olyan
útmutatásra, amelyet csak egy bölcs és szerető apa tud nekik megadni.
Ellentétben a gyarmati időkkel, a mi társadalmunk arra biztat, hogy
osszuk meg a gyereknevelés felelősségét a kormányzati intézményekkel és a
tömegmédiával, amik azt a ki nem mondott amerikai filozófiát
erősítgetik, hogy a kenyérkereset fontosabb, mint a szülői nevelés.
Mindazonáltal a szülőknek ellent kell állnia ennek a kulturális
kísértésnek. A szülői nevelés nem a kormánnyal és a közösségi
szervezetekkel történő közös erőfeszítést jelenti. Az intézményesített
oktatás, a kormány és a tömegmédia arra idomítja a fiúkat, hogy gyengék,
lusták és elnőiesedettek legyenek. A szülői nevelés nem egy ahogy esik, úgy puffan dolog, hanem egy mester és tanítvány
kapcsolat. Ahelyett, hogy hagyjuk, hogy korunk társadalmi környezete
vezesse és formálja fiainkat, vegyünk leckét a gyarmati idők könyvéből,
és vezessük be újra az erényes férfiasságot a férfiak számára.
