— Gary Gindler
Több mint száz évvel ezelőtt, a kiemelkedő marxista gondolkodó, Antonio
Gramschi azt írta: "A szocializmus pontosan az a vallás, amelynek le kel
győznie a kereszténységet. [A szocializmus] vallás abban az értelemben,
hogy maga is egy hitrendszer a misztikájával és rituáléival; vallás,
mert helyettesíteni tudta a katolicizmus transzcendens Istenét, annak
hitét az ember lelkében, mint egy egyedülálló spirituális valóság
hatalmas ereje. [Gramsci's Political Thought: Hegemony, Consciousness, and the Revolutionary Process,
NewYork, Clarendon Press, 1981.] Egyenlőségjelet tenni egy vallás és
egy ideológia közé akkoriban igencsak újdonságnak számított. Ámbár
Gramsci nem abban az értelemben beszélt vallásról, ahogy azt általában
érteni szokás — tehát nem az Isten és az ember közötti kapcsolat
értelmében — hanem a vallási jellegű tulajdonságok és rituálék sora
miatt. Az ő szempontjából a szocializmus egy Isten nélküli vallás, Marx,
mint messiás kultusza.
Ugyanakkor Gramsci megértette, hogy a szocializmus (és a baloldaliság
általában), mint bármely más dogmarendszer, független a tapasztalati
valóságtól, és szintén nem racionális, a dolog természetéből adódóan
alapfeltevései megvizsgálhatatlanok — és nem azért, mert egy ilyen
vizsgálat lefolytatása lehetetlen —, mert a baloldali ideológia követői
elutasítják az alapelvek megvizsgálásának gondolatát. (Itt jegyezzük
meg: ez valami olyasmi, ami közös a baloldaliakban és a muszlimokban.)
Ők legteljesebb mértékig igazhívők; agresszíven visszautasítanak bármely
kísérletet, amely vitatni próbálja dogmatikus hitrendszerük alapjait.
A baloldali viselkedés teljesen észszerűtlen, olyan mértékig, hogy
tudománytalannak nevezhetjük. Irracionalitásuk illuzórikus tudáson
alapul — tehát olyan tudáson, amit hiedelmek rendszere által szereztek,
amelyeket a jól ismert tekintélyek nyilatkoztattak ki (Marx, Engels,
Lenin, Bernstein, Sztálin, Hitler, Trockij, Mao és sokan mások) A
baloldaliak a hamis, utópista hiedelmeiket a történelem során szerezték.
A minden kételyt elutasító hiedelmük, miszerint lehetséges az értékek
megsokszorozása az elosztás — azaz, a hatalmi kényszerrel történő
újraelosztás — által, volt az alapja számos sikertelen szocialista
tapasztalatnak.
Hogy elkerüljünk minden zavart, adjuk meg a szocializmus megfelelő
meghatározását (a baloldali ideológia által pártolt felfogás szerint),
és annak ellentétéét, a kapitalizmusét (amint azt a szabadpiaci vagy
konzervatív ideológia hirdeti).
A kapitalizmus egy olyan társadalom, amelyben az anyagi javak többségét de jure vagy de facto az állampolgárok birtokolják.
A kommunizmus egy olyan utópikus társadalom, amelyben az anyagi javak összessége de jure és de facto a kormány tulajdonát képezi.
A baloldali és a jobboldali filozófiák támogatói egyaránt rendelkeznek ismeretekkel, de amíg a baloldaliak a tudásukat hiedelemrendszerükből merítik, addig a jobboldaliak az ismereteiket az emberi civilizáció kialakulásának tapasztalataiból kívánják meríteni. A baloldaliság örökre az emberi társadalom kísérője marad, mert a tudománnyal az áltudomány mindig párhuzamosan halad. Amint egy olyan közösség életében, amelyben a baloldaliság leginkább a lumpen alakok (semmirekellő naplopók), az autokraták és az elit ideológiája, az áltudomány a valóságos tudományon élősködik, hasonlóképpen a baloldaliak abból élnek, amit főleg a jobboldaliak építettek föl.
Létezik egy egyszerű eljárás, amellyel külön lehet választani a tudományos ismereteket az áltudományosaktól. A teszt azon a tényen alapul, hogy az ember reagálása azokra az új információkra, amelyek ellentmondanak az eredeti ismereteinek, attól a módszertől függ, amellyel az eredeti ismereteire szert tett.
A valódi világban, ha egy információ ellenmond az eredeti tudásnak, az ennek a tudásnak az átértékeléséhez vezet. Például amikor az ösztönös, széles körben elfogadott és helytelen ismeretet, miszerint a Nap kering a Föld körül, Kopernikusz megkérdőjelezte, az az eredeti elképzelés fájdalmas átértékeléséhez vezetett, és az új, forradalmi gondolat elfogadásához: valójában az van, hogy a Föld forog a Nap körül.
De ha az eredeti tudás vallásos jellegű vagy egyéb dogmatikus hiedelmekből fakad, az új információ nem vezet ilyen újraértékeléshez. Ellenkezőleg, a legtöbb esetben az eredeti hit megerősítéséhez vezet. Például, még ha be is bizonyosodott, hogy repülő lovak sosem léteztek a Földön, a muszlimok továbbra is hisznek abban, hogy Mohamed egy Burák nevű lóval az egekbe szállt, és ott Allahhal találkozott. Ráadásul minden kísérlet, hogy bizonyítsuk egy muszlimnak azt, hogy ilyen utazás egy lóval nem lehetséges, nemcsak megerősíti a muszlim hitvilágát, hanem képes néhányukat átváltoztatni egy passzív, közömbös követőből egy agresszív vallási fanatikussá. A reakció hasonló lehetne, mint egy átlagos demokrata aktivista reagálása arra, ha valaki megemlítené, hogy az Antifát, mint ahogy előtte a Ku Klux Klánt, a Demokrata Párt militáns szárnyaként alapították.
Amikor Trump elnök megoszt valamit a Twitteren vagy mond valami "vitathatót", sok politikai ellenfele bekattan. A "nebáncsvirágok bepöccenése" a tökéletes példa arra, hogyan működik az eredeti hit felerősödése a való életben. Számos példa van az ilyen túlpörgésekre. Ha már Trumpot említettűk: ezt nevezik "Trump elmezavar szindrómának" (Trump Derangement Syndrome).
Hagy emlékeztessek azoknak az embereknek a reakcióira, akiket hónapokig bombázott a fake news média azzal, hogy Hillary Clintonak 97 százalékos esélye van arra, hogy megnyerje az elnökválasztást 2016-ban. A valóság ellentmondott a hiedelmüknek, és miután veszített, fájdalmuk (olykor fizikai fájdalmuk) teljesen valóságos volt. Vagy a "Trump Putyin bábja" dogma hívőinek nagy fájdalmára és szenvedésére, mikor a Mueller-vizsgálat mást bizonyított. A kísérlet, hogy úgy ecseteljék a befejeződött Mueller-vizsgálatot, mint "akadályozott", "nem bizonyító erejű", "nem rendelkezik megfelelő szakmai tekintéllyel", vagy az a remény, hogy "a titkos háborúk veteránjai ... értik azt, hogy nem évekig, hanem évtizedekig tart, mire itt az igazság kiderül", csupán ugyanannak a jelenségnek a variációi — az eredeti dogmatikus hit megerősítésének különböző (és kétségbeesett) kísérletei.
Ha a fönti példákban szereplő emberek tudása nem dogmákon alapult volna, akkor a reakciójuk teljesen más lehetett volna. Például Trump politikai ellenfelei azt mondhatták volna: "Rendben, győzött a jobbik jelölt. Az jó Amerikának, hogy van agy jobb elnöke. Majd legközelebb újra megpróbáljuk." Nem agymosott, normális embereknek, akik történetesen más jelöltre szavaztak, ez lehetett volna egy megfelelő reakciója. A Russiagate (de inkább Obamagate) ügyében pedig a megfelelő reakció ez lehetett volna: "Rendben, nagyon jó, hogy az elnökünk nem Putyin bábja. A Fehér Ház végre foglalkozhat az ország valós ügyeivel."
Gyakran halljuk, hogy a baloldaliak és a jobboldaliak nem értik egymást, mert "párhuzamos univerzumokban élnek," vagy az egyik oldal azzal vádolja a másikat, hogy az egy ún. "alternativ valóságban" él. Mióta a fő baloldali hiedelmek irracionálisak, a jobboldaliak már nem lepődnek meg azon, hogy a baloldal támogatói megkeményítik az eltökéltségüket, amint a társadalmi vagy gazdasági valósággal szembesülnek.
Más szavakkal: ahelyett, hogy elfogadnák a valós érveket, amelyek ellentmondanak az uralkodó dogmának, a legelső reakciója a dogma hívőjének, a dogma védelmezése — bármi áron.
Próbálja megmondani a zsidóknak, hogy ők nem Isten választott népe, vagy próbálja elmondani a demokratáknak, hogy a szocializmus, a nemzeti szocializmus és a fasizmus ugyanannak a baloldali ideológiának a példái. Próbálja azt mondani a keresztényeknek, hogy Jézus meghalt és Názáretben lett eltemetve, vagy közölje a fingó tehenek pártjával, hogy a "klímaváltozás" egy átverés. A bekövetkező dühöngés bizonyítani fogja, hogy az ellentét a beszélő felek között nemcsak a dogmákba ütköző gondolatok visszautasítása miatt fog erősödni, hanem a dogma védelmére irányuló belső eltökéltség ádáz megerősítése miatt. Ez egy jól ismert pszichológiai reakció, amellyel az emberek egyszerűen meg akarják védeni magukat valamitől, amit úgy érzékelnek, mint az "agyuk megerőszakolását" (bármilyen beteg elmével is rendelkezzenek).
Egyrészt, ha valaki egyszer elfogad egy dogmát, utána elkezd kiszűrni mindent, ami valamiképpen ellentmond a dogmának. (Ez az ún. megerősítési torzítás /confirmation bias/, mint a Baader-Meinhof szindróma.) Egyúttal — bár még ellentmondásosabb —, ahogy a dogmát meg nem erősítő információkat is elveti, a hite erősödik. Másrészt, egy bizonyos ponton, mikor az igaz információ, amely ellentmond a baloldali ember dogmatikus hitének, végül áthatol, elérkezik egy töréspont — a baloldali személy nem képes már elferdíteni a bizonyítékot a lázas elméjében —, kemény elhatározásra kényszerítve őt: vagy elhagyja a dogmát és enyhíti a kínját, vagy nevetség tárgyává válik. Előző esetben egy lelki forradalmat él át — egy mikroforradalmat, ha tetszik.
A jó hír az, hogy személyes szinten az ilyen mikroforradalom széles körben elterjedt. [...]
A rossz hír az, hogy az ilyen mikroforradalomhoz való eljutás sokáig tarthat, a legrosszabb esetben pedig nem is ölt formát, és az ember úgy hal meg, mint "igazhívő", egy kitartó "hasznos idióta". (Lásd a demokrata Stacey Abramst, aki még mindig azt hiszi, hogy megnyerte a georgiai kormányzóválasztást, annak ellenére, hogy elvesztette.)
A felszínen, a demokraták felől a különböző szempontok kakofóniája úgy hallatszik, mintha polgárháború dúlna a baloldali pártban. Például az összeütközés Nancy Pelosi házelnök és Alexandra Ocasio-Cortez között, hasonlít a "tapasztalt, mérsékelt szocialista" (Pelosi) és a "fiatal, agresszív marxista" (Ocasio-Cortes) küzdelmére. Azonban ez csak zavaros megnyilatkozása annak, hogy Pelosi és Ocasio-Cortez ugyanannak a baloldali dogmarendszernek más szakaszához ragaszkodik.
Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a baloldaliak hozzátartoznak az élethez. Örökre. Csak mert az ismereteik dogmákon alapulnak. Ahogy azt Lee Edwards történész megjegyezte: a szocializmus "egy olyan politikai zsarnokság által kikényszerített álvallás, ami áltudományon alapszik."
A jobboldaliak, a gazdagság létrehozói és gyarapítói, a baloldaliakkal való zaklatott együttélésre vannak kárhoztatva, a vagyon elosztogatóival, mindörökké, éppen úgy, ahogy Isten folyamatosan szemben áll a gonosszal.
A baloldaliak, mint egy félvallásos, "áldozatokat" kereső szekta követői, mindig meg fogják találni a módját, hogy új tagokat verbuváljanak, akiket el lehet bolondítani a "vedd el, és oszd el újra" mantrával. Azonban rengeteg erős érv szól amellett, hogy a szocialista Obama elnökségét tekintsük ezen évszázados utópista mozgalom legmagasabb csúcsának. Ezt a tetőfokot már alaposan magunk mögött hagytuk, és mindannyian tudjuk, hogy a csúcsról az egyetlen irány lefelé vezet.
[fordítás: pd]
By Gary Gindler
May 5, 2019
https://www.americanthinker.com/articles/2019/05