— Hamvas Béla (részlet a Patmosz c. esszéből, 1958-1964)
[Minden totalitárius rendszer a társadalom fragmentálására, nivellálására és az atomizált ember létrehozására törekszik. — pd]
Az egyenlőség modern társadalma, vagyis a demokrácia hibás racionalista kalkuluson nyugszik. A demokrácia ügyefogyottság, a szocializmusról nem is szólva. Szüntelenül megakadályozza magát abban, ami normális létének egyetlen feltétele. Az élőlények életének törvénye az egység; az egység az elemek autonóm különbözőségén múlik. A demokrácia a szocialitásnak konfúzus alakja. Egyenlőségről szó sincs, és már csak azért sem lehet, mert végeredményben és tulajdonképpen mindenki egységre gondol, de a rossz kalkulus következtében az egyenlőségről azt hiszi, hogy az egységet a egyenlőséggel valósítja meg. Az egyenlőség azonban az egység megrablása. Ahol az egyenlőség nevében a demokrácia az emberek között levő különbségeket likvidálni akarja, közben nem veszi észre, hogy a különbségek eltüntetésével (az egyenlősítéssel) felfordulást teremt. Az egyenlőség szorgalmazásával a társadalom mindig konfúzusabb lesz. Ezt a teljesen összezavart alakzatot hívják szocializmusnak, amelynek célja: ahhoz, hogy a társadalom homogén legyen, minden különbséget ki kell irtani.
Amit az ember kíván, és mindig is kívánt, az az egységes közösség, az integrált társadalom, amelyen belül minden tényező (nép, kaszt, nyelv, osztály, vallás, csoport, egyén) a maga különbségeinek és tulajdonságainak teljes fenntartásával egyesül, már csak azért is, mert csak a kellőképpen differenciált tényezők integrálhatók. Egybefolyó határokkal és tisztázatlan körvonalakkal, vagyis nem autonóm léttel rendelkező elemekből egység nem teremthető. Pillanatnyilag ma a magasabb fokon élő társadalmakra nem is a demokrácia a jellemző, hanem a társadalom elemeinek egymáshoz való közelsége, és a viszonyok tisztázottsága, vagyis a közösség integrált volta. Alacsonyabb szocialitásban élő társadalmak dezintegráltak, az osztályok és a kasztok és a nyelvek és a nemzetek között levő viszonylatok tisztázatlanok, a tényezők nem kapcsolódnak, a szervezet szabálytalan és rendetlen. A kapcsolatokat nem építették ki, az individuumok nem unanimitásban élnek, hanem egymással szemben bizalmatlanok, és egymást nem ismerik, és egymástól félnek. Mindez a dezintegrált társadalom ismertetőjele. [...]
A modern demokratikus társadalmakban a differenciálódás teljes megszüntetésével gombnyomásra kormányozható homogén halmaz (tömeg) kitenyésztéséről van szó. Ha valahol, az egység megrablása itt mindenki számára látható. Egy társadalom minél uniformizáltabb, és az emberek között levő különbségeket minél inkább eltüntetik, annál dezintegráltabb, és annál távolabb áll az egységtől, vagyis a normális társadalmi léttől. A társadalom közszellemét és szervezetét tekintve lehet szociális (integrált), de lehet szocialitásban erőtlen (dezintegrált). Szociális a társadalom, amely individuumai tulajdonságainak differenciálódását elősegíti, és a szervezet ezt szolgálja; szocialitásban erőtlen (dezintegrált) a társadalom, amelynek szervezete a különbözés elé akadályokat gördít, uniformizál, az egység látszatát tartja fenn, valójában önmagát egyenlősítéssel dezintegrálja.
