— Jean-Louis Harouel
Idézetek és részletek a könyvből:
˙
Az emberi jogok világi vallása kezet nyújt a kertek alatt osonó de valódi hódításnak, amely országunkat az arab-muszlim civilizáció részévé alakítja. (10.)
˙
Valójában, ahogy azt Christian Delacampagne filozófus megállapította: "az iszlám és az iszlamizmus között soha nem létezett hermetikusan záró határvonal, ezt azért találták ki, hogy elaltassák a nyugati széplelkeket". Az iszlamizmus nem más, mint egy szándék kifejeződése, amely szerint vissza kell térni az iszlám alapjaihoz...
˙
Valójában Mohamed hadúr volt, az erőszak pedig része az iszlám alapelveinek. [...] Noha az iszlámnak nem ez az egyetlen jellemzője, mégis az erőszak a megkülönböztető jegye. A Korán alapszövege is ezt az anyajegyet hordozza magán. (13.)
˙
Az iszlám olyan nemzet, amely elutasítja a szekularizációt, mert ellentmond lényegének. (21.)
˙
Abszurd módon ugyan, de az európai nemzetek körében az emberjogi törvénykezésünk és a diszkriminációellenes megszállottságunk miatt a muszlimok busás hasznot húznak, s így — paradox módon — egy diszkriminatív, jogi-isteni uralmi rendszer alapjait teremtjük meg, hiszen az iszlám a lényege szerint is diszkriminatív.
˙
Az iszlám háromfajta diszkriminációs elven alapul, amelyek visszavonhatatlanul bevésődtek a saría jogi kódrendszerébe: diszkrimináció a nem muszlimokkal szemben, diszkrimináció a nőkkel szemben és a rabszolgaság jogszerűségét elfogadó diszkrimináció. (26.)
˙
A nő jogi alsóbbrendűsége a saríából is következik, amely örök kiskorúságban tartja, a szülői gyámságtól a férje által gyakorolt fennhatóságig. Azonkívül a férje — belátása szerint — bármikor és egyoldalúan elutasíthatja őt. Talán mondani sem kell, hogy büntetőjogi ügyben náluk egy nő vallomása csak feleannyit ér, mint egy férfié. (27.)
˙
Az iszlám politikai, jogi és vallási egyveleg, és minden engedmény, amelyet az iszlám vallásnak teszünk, engedmény annak politikai és jogi érvényesüléséért. Ezzel segítjük, hogy az illető országot muszlim földdé alakítsák. (29.)
˙
... ezt a kérkedő identitást az emberi jogok támasztották alá, azok védelme alatt szökkent szárba és virult ki. Ez a katasztrófa pedig tulajdonképpen annak köszönhető, hogy az emberi jogok nevében egy ideje megadtuk magunkat az iszlámnak. Miként volt ez lehetséges, hogyan jutottunk ide? Egyszerűen úgy, hogy az emberi jogok intézménye, amelyet a Nyugat azért alakított ki, hogy megvédje polgárait a mindenkori hatalom önkénye ellen, az elmúlt fél évszázadban valóságos profán vallássá nőtte ki magát. (30.)
A gnózis
A humanista vallás első nagy forrása a gnózis, a megváltásról szóló ezoterikus vallásos doktrínák együttese, melyeket különböző szekták tanítottak a kereszténység első századaiban. A humanista vallás a gnózisból vette át az Isten-ember témáját. Egy bibliai Jahvénál alacsonyabb rendű istenség teremtette az anyagot — amely a rossz megtestesülése —, és balkezű teremtése a szörnyű részletekben érhető tetten. Az anyagban a lélek — ez az isteni szikra — az égiekhez óhajt csatlakozni, hogy felszívódjon az Istenségbe. Mivel magában hordozza az isteni természetét, és lelke égi vonzású, a gnosztikus — vagy spiritualista — részesül Istenből: ő egy Isten-ember. Következésképpen fölötte áll a törvényeknek és a közönséges erkölcsnek, amelyet a Tízparancsolat tartalmaz. Ne ölj, ne lopj, ne kívánd meg más feleségét — ezeket a gnosztikusoknak nem kötelező betartaniuk.
Mivel Jézus az igazi üzenetet elrejtette — hiszen nem volt emberi teste, a hasonmását feszítették keresztre —, maguknak követelik az ember isteni voltának kinyilatkoztatását és az ember isteni lényege felfedésének kiváltságát. A gnózis megtagad mindent, ami a Bibliából jön, mindent, ami arra utal, hogy a kereszténység zsidó gyökerű. A Bibliával együtt elvetik a családot, a hazát, a társadalmi rendet, s mert iszonyodnak a tökéletlen anyagtól, a gnosztikusok megvetik a nemzést, a házasságot, a tulajdont és minden, a társadalom életét irányítani hivatott szabályt. Egy isteni eredetű lény különben sem veti alá magát semmilyen autoritásnak és szabálynak. Mivel elutasítja a társadalmi és jogi előírásokat, a gnózis igen erős, felforgató erejű töltetet hordoz magában.
Annak ellenére, hogy zaklatták és büntették őket a keresztény középkorban és a modern koron át, búvópatakként tovább csörgedeztek egészen napjainkig. Megfertőzték a keresztény vallást, felhasználva annak szókészletét, teológiai modelljeit, és a gnosztikus képzelgésüknek megfelelően alattomos módon más értelmet adtak neki. A gnózis minduntalan azon munkálkodott, hogy belülről forgassa fel a kereszténységet, azt állítva magáról, hogy szellemileg magasabb rendű. (36-37.)
A millenarizmus
A humanista vallás másik nagy forrása a millenarizmus, amelyből a földre lehozott paradicsom és a fényes jövő eszméje származik. Ez szintén a kereszténység meghamisított változata, mert félreérti Krisztus szellemi üzenetét, és a próféták földhözragadt messianizmusát használja fel saját érdekében. Tagadva Jézus gyökeres változást hozó tettét — amelynek a zsidó messianizmus volt a tárgya, és amellyel az egekbe helyezte Isten királyságának földi ígéretét —, a millenarizmus azt hajtogatja, Jézus az idők végezete előtt visszatér a földre, hogy megalapítsa a tökéletes jóság birodalmát, ahol csodálatos bőségben lesz részünk. E királyság ezer évig tart majd, amelynek során a szentek együtt uralkodnak Jézussal. Tehát az üdvözülés nem egyéni és égi, ahogyan az evangélium mondja, hanem kollektív és földi.
Az egyház már a Kr. u. 5. századtól kezdődően elítélte, a millenarizmus azonban mégis folytatta földalatti tevékenységét, időnként erőszakos forradalmi megmozdulásokat okozva. Mert Isten földi királyságát egyre inkább kommunizmusként fogták fel, ahol a teljes egyenlőség honol, ami egyébként képzeletbeli visszatérés a hajdani paradicsomi állapotokhoz. Az aranykor fantazmagóriája szerint a primitív emberiség kommunizmusban és bőségben élt. Innen jött a rögeszme, hogy siettetni kell Krisztus visszatértét, ezeréves birodalmának kezdetét, és előkészíteni neki a terepet mielőbb bevezetve a kommunista társadalmat, és leszámolni azokkal, akik ezt gátolják, kezdve a gazdagokkal és a hatalmasokkal. Röviden: a forradalmat kirobbantva ösztönzik Istent, hogy visszajöjjön uralkodni a földre.
A millenarizmus ugyanúgy veti meg az igazságszolgáltatást, a tisztességes közemberek Tízparancsolaton alapuló erkölcsét, mint a gnosztikusok. A millenarista forradalmárok a magukról alkotott különlegesség, szentség miatt felmentést élveznek ezek alól. Ők szent népet alkotnak, és szent fegyverekkel kényszerítenek másokat. Isten kegyelme rajtuk, hiszen Isten bennük lakozik. A gnosztikusokhoz hasonlóan ők is önjelölt isteni minőséggel rendelkeznek: mindent szabad nekik. Valamennyi tettük szentséges, a rossz nem fészkelheti be magát közéjük. (38-39.)
Nos, eme ideológia szerint a bűnös tulajdonképpen áldozat. (39.)
˙
A középkori és a modern kori millenarizmus azzal kérkedett, hogy visszaállítja az eredeti, primitív természeti egyenlőtlenséget, az igazi kommunizmust. Meg volt győződve arról, hogy a bűn forrása nem az emberben rejlik — miként azt a keresztény vallás tanítja — hanem a társadalom rossz megszervezésében. Millenarista szempontból a bűn forrása az egyenlőtlenségből, a kizsákmányolásból, az uralomból származik. Ha ezeket felszámoljuk, a bűn eltűnik.
A forradalmár millenaristák szerint a társadalom megszervezésének egyetlen megfelelő formája az életfeltételek teljes egyenlősége, valamint a magántulajdon minden formájának felcserélése a dolgok köztulajdonával. Nem létezne pénz, bérmunkás, sem szerződés — sem szerelmi vétek —, hanem szigorúan egyenlő és közösségi társadalom, ahol mindenki a szükséglete szerint él. Ez volt a jövő társadalmának a modellje, amelynek célja Isten királyságát megteremteni itt lent, a földön. (40.)
˙
Joachim da Fiore tanításaiból két irányzat származik: az egyik a millenarista szellem, amely a társadalom gyökeres átalakítását célozza, a másik a gnosztikus szellem, amely az erkölcsi és társadalmi szabályokat forgatja fel. Ez a két áramlat "hol külön áll, hol társul változatos kombinációkban napvilágra hozva, szekularizálva különböző, többé-kevésbé forradalmi történelemfilozófiákat és társadalmi elméleteket." (42.)
˙
Szociológiai értelemben úgy lehet meghatározni a millenarizmust — a fogalom egyébként nem igazán felcserélhető a messianizmussal —, mint földi és kollektív megváltásban való, a tökéletes világhoz vezető hitet.
˙
E szekularizációs folyamat során született meg a humanista vallás. Főleg politikai vagy világi vallási formáját ölti magára, és célja a kollektív üdvözülés nagy programjának kivitelezése lett.
˙
A humanista vallás eszméje gnosztikus természetű. (43.)
˙
Eric Voegelin szerint a politikai vallások a hit két formájára vezethetők vissza: "Hit az emberben mint a Jó forrásában egyrészt, másrészt valamely titokzatos isteni közösségben való hit". A világ paradicsommá, az emberiség istenivé válhat. Ismét csak a millenarizmus és a gnózis szimbiózisáról van szó.
Ezt az együttélést különösen a kommunizmus illusztrálja jól. Ez egyértelműen millenarizmus. A fiatal Marx tanítómestere, Weitling volt az erőszakos és vallásos jellegű millenarizmus apostola, aki kifejezetten a táboriták, Thomas Münzer és a münsteri anapabtisták nyomdokain járt. Marx tőle vette át a proletariátus messianista szerepének eszméjét, amelynek feladata a tökéletes világ megteremtése. A proletárforradalom feladata a létező világ lerombolása, és a kommunista társadalom létrehozása a proletárdiktatúrán keresztül. Ez elkerülhetetlen, az osztály nélküli társadalomhoz vezető forradalmi folyamat. Az egész az öreg millenarizmusból és a gnózisból származik, mert a kommunizmus egyúttal a gnoszticizmus egyik megjelenési formája. A gnózisból bújt elő a marxista, majd a leninista hit, és a történelmi mechanikus felfogás, amely feltartóztathatatlanul vezet az osztály nélküli társadalom paradicsomi állapotába, szétzúzva mindenkit, aki útjában áll. (44.)
˙
Ez a mechanisztikus vízió azon a meggyőződésen alapul, hogy a történelemnek értelme van, és a kommunizmus végső győzelme — a jó elv érvényesülése — történelmi sorsszerűség, amelyet megakadályozni semmi sem képes, csak gyorsítani vagy hátráltatni. Ilyen körülmények között a jó és a rossz megszokott értelme — ne ölj, ne lopj, ne kövess el házasságtörést — érvényét veszíti. A rossz az, ami a megmentő forradalmat késlelteti. A jó az, ami elősegíti érvényesülését, illetve a forradalmárok által bevetett valamennyi eszköz." (45.)
˙
Gnosztikus szempontból a jó és rossz, az igaz és hamis hagyományos felfogása teljesen értéktelen. Igazságtalan és rossz minden, ami akadályozza a megmentő mechanizmust, amelynek rendeltetése, hogy a lélek fénynyalábjait a földről az égbe visszavetítse. Az a jó és igaz, ami e folyamatot elősegíti. A felhasznált eszközök pedig szükségszerűen jók. (46.)
˙
A forradalmi millenarizmusban, ahogyan a gnózisban is, nem létezik önmagában vett igaz. Minden jó, ismétlem, ami a kommunizmus mechanikus érvényesülésében közrejátszik. A rossz az, ami hátráltatja. Hasonló megvetéssel szembesülünk itt, mint amilyet a gnosztikusok tanúsítottak a törvénytisztelő és erkölcsös közemberek iránt. Ami a kommunista erkölcsöt illeti, a forradalmi millenarizmus — fohászkodjon akár az Istehez, akár az emberiséghez — a szekta tagjaitól amorális viselkedést követel meg.
A kérlelhetetlen és gépies történelemszemléletű millenarista gnózis egyetlen formája sem hagy helyet az igazságszolgáltatásnak és az erkölcsös életre ösztönző Tizparancsolatnak. Amikor Raymond Aron 1944-ben a fogalmat megalkotva kijelentette, hogy a szocializmus szekuláris vallás, azt is hozzátette, hogy "kitűzte a végső, már-már szent célt, és ennek függvényeben határozza meg a jót és a rosszat". Ezek a "közösséget üdvözítő vallások — folytatta — nem ismernek el semmit, ami akár méltóságában, akár autoritásában mozgalmuk célkitűzése fölött állna. Még akkor sem, ha a Tízparancsolatról, a katekizmus szabályairól vagy hivatalos erkölcsről van szó". Csak a célhoz vezető hasznosság számít. Bűntudat nélkül minden eszközt bevet — "bármilyen szörnyűséges lett légyen" — a világi vallás vakbuzgó rajongója, ha az előmozdítja a mozgalom céljának elérését. Arra hivatkozva, hogy "a cél szentesíti az eszközt", a világi vallások "a legkönyörtelenebb machiavellizmust" gyakorolják.
Jaj azoknak, akik a történelem kerekét vissza próbálják fordítani! A millenarista gnózisok mentális struktúrája törvényesíti az összes olyan cselekedetet, amellyel a földi paradicsom beteljesülésének akadályozóit félreállítják az útból. Ez a mentális struktúra jellemzi az emberi jogokat mint vallást. (47-48.)˙
Az emberi jogok világi vallása nemcsak totalitárius természetében, hanem veszélyességének mértékében is osztozik a gnosztikus millenarizmussal. A nagy világi vallások, mint a kommunizmus és a nácizmus könyörtelenül leszámoltak azokkal, akik irdatlan karanténjaik felépítését pusztán a jelenlétükkel zavarták. Azt hitték, hogy a tökéletes társadalom, a földi boldogság csakis az ő mesterkedésükkel, az ő parancsolataikkal valósulhat meg. Százmilliót megközelítő számú áldozatával a kommunizmus egész társadalmi kategóriákat tüntetett el: a hagyományos elitet, a polgárságot, a módosabb parasztságot. Mások azért váltak áldozattá, mert valamely néphez tartoztak: a zsidók a nácizmus, a kozákok a kommunizmus által. Megsemmisítésük a totalitárius rendszerek könyörtelen és mechanikus történelmi víziójának következménye. (48.)
˙
A kozmopolitizmus szintjén hasonló vágyképet kerget az emberiségvallás: az emberi jogok millenarizmusa átvette a stafétabotot a kommunista millenarizmustól. A tökéletes társadalom itt nem a magántulajdon megszüntetésével erőszakolják ki, hanem az emberek közötti különbségek tagadásával. Az istenített humanizmus nevében a természetes emberi jogok világi vallássá emelése ismét a feltétel nélküli jót erőlteti az emberi viselkedés átalakítása révén — a totalitárius kozmopolitizmus eszközével.
˙
Az emberi jogok világi vallása a kommunizmus folytatója, hiszen ugyanúgy gyűlöli a nyugati társadalmat, és mindent, ami megmaradt annak társadalmi rendjéből, és még pislákol a korábbi kultúrából, ami még nem tűnt el a felső és középosztály jó modorából, a népi rétegek józanságából, ami kevés még fennáll a jólétből, a történelmi múltjukhoz való ragaszkodásból, hagyományaikból, nemzeti regéikből.
Ebben nincs semmi meglepő: az európai forradalmárkodó aktivisták, akik árvaságra jutottak a Szovjetunió bukása után, áttértek az emberjogi millenarizmus hitére. A kommunistákhoz hasonlóan ők is azon fenekednek, hogy lerombolják a korrupt Nyugatot, kibékítve így az emberiséget önmagával. (49.)
˙
Egykoron a kommunista millenarizmus azért ítélte halálra a polgárságot, mert az elnyomja a proletárokat. Ma az emberjogi millenarizmus azért bírálja az európai civilizációt, mert a fehér lakosság életszínvonala igazságtalan az őket irigylő afrikaiakkal és közel-keletiekkel szemben. Az életszínvonala miatt irigyelt Nyugat-sziget halálos ellensége az emberi jogok vallásának, mert létében tagadja dogmáját: az azonosság elvét (le mêmisme). (50.)
˙
Memizmusnak nevezem azt az ideológiát, amely tagadja az emberek közti különbséget, és ellensége azoknak, akik őrzik önazonosságukat, identitásukat. Az ideológia célja, hogy elvonatkoztassunk attól, ami egyik embert a másiktól megkülönbözteti. Ráadásul e tényt sem észrevenni, sem kimondani nem szabad, ami így nem más, mint a "mindenki ugyanaz" dogmája, az a kötelezettség, hogy másokban ugyanazt lássuk, mint önmagunkban.
Az azonosságelvű ideológia továbbmegy annál, hogy elismerjük és tiszteljük az embert a másik személyében. Azt is követeli, hogy elismerjük — a nyilvánvaló hamissága ellenére — minden emberi lény teljes egyenlőségét. A memizmus az emberek felcserélhetőségének dogmája.
˙
E felfogás a nemiségre is vonatkozik. A szexuális azonosság kényszerképzetétől hajtva a gnózis azon spekulál, arról álmodozik, hogy eljön az idő, amikor nem lesz sem férfi, sem nő, avagy "a kettő egy és ugyanaz lesz".
˙
Az emberi jogok világi vallása az azonosság dogmája nevében eldöntötte, hogy mivel az emberek felcserélhetőek, a maliak vagy éppen a törökök számolatlanul jöhetnek ide, és odébb lökhetik az őshonos franciákat, hogy jobban működjön Franciaország.
E gnosztikus-millenarista eredetű emberjogi dogmának a nevében szólítják fel az európaiakat, hogy adják fel a civilizációjukat, nemzetüket, és olvadjanak bele a globális emberiségbe. E gondolat — lehet nyilvánvalóan hamis — hitkérdéssé lett, vallási dogmává alakult. (50-52.)
˙
Az igen erényes emberjogi világi vallás arra szólítja fel az európaiakat, hogy mosolyogva tűnjenek el a színről, és adják át helyüket más civilizációknak. Ez felhívás a kollektív eutanáziára. Boldog öngyilkosságról van szó persze, melyet erény nevében kell elkövetni. Ami pedig a legmegdöbbentőbb: úgy tűnik, az európai népek, legalábbis a vezetőik elfogadják e felkérést, hogy életüket feladva lépjenek ki a történelemből.
˙
Pierre Manent írta 2010-ben: "Megdöbbentett az európaiak reményvesztettsége, az, ahogy tudomásul veszik saját megsemmisülésüket. Sőt, úgy értelmezik önmaguk szertefoszlását, mint morális felsőbbrendűségük bizonyítékát!" Hasonló következtetésre jut Malika Sorel-Sutter is: "Képtelenség azt mondani egy népnek, 'Önöknek az a sorsa, hogy tűnjenek el, és ezt kénytelenek elfogadni.' Holott éppen ez történik napjainkban. [...] Arra szólítják fel Európa népeit, hogy tűnjenek el: ez egy szörnyű vállalkozás."
Az igaz, hogy az emberjogi aktivisták nem gulágokat építenek, de ideológiájuk félelmetesen hatékony, és jól fizetett gondolatrendőrség segítségével terítik ránk a totalitarizmus bársonyos leplét. Ez lebénítja az európai társadalmak ellenállási képességét. A kommunizmushoz hasonlóan a humanista millenarizmus is képes megtörni sok millió embert — fizikai és szellemi értelemben egyaránt. A humanista paradicsomba vezető műutat, akárcsak a kommunizmus esetében, holttestek tömkelege szegélyezi. És mindkét esetben a szeretetre hivatkoznak!
˙
Ezzel el is érkeztünk az önmegvetés témájához. Az európaiaknak ama felsőbbrendűségi érzése, amely szorosan kapcsolódik a másokért való eltűnésük elfogadáshoz, az önmegvetésen alapul: mi fennköltek vagyunk, hiszen elfogadjuk megsemmisülésünket mások hasznára. Ám azért fogadjuk el, mert nem érdemeljük meg az életet, mert alávalóak vagyunk. Így működik a nyugati mazochizmus lelki gépezete. A gnoszticizmus-millenarizmus és az emberjogi vallás megköveteli ezt a mazochista magatartást. Gyűlölik a saját vallásukat, a saját civilizációjukat, a saját nemzetüket. Könnyebb odavetni magukat mások érdekei, élet- és gondolkodásmódja elé. Ezért hasznos az öngyűlölet keltése, a bűntudat sulykolás, a bűnbánatra kényszerítés eszköze. E lelki módszerekkel elfogadtatják, hogy a másikat magunk elé engedjük, és e gesztust mi legitimnek fogjuk fel. Az európai mazochizmus a humanista vallás kötelezően használandó eszköze. (52-53.)
˙
Az egész azért lehetséges, mert az emberjogi vallás hatására a demokráciától eltérő felfogást érvényesítenek, messze a liberális demokrácia klasszikus modelljétől, amely feltételezi a népszuverenitást és az állampolgároknak a hatalom túlkapásai elleni védelmét a nyilvánosság szabadsága révén. (54.)
˙
Az európai népek saját identitással, saját történelemmel és saját civilizációval rendelkeznek, ami azonban halálos veszélynek van kitéve az egyetemességtől eltelt, ájtatos fanatikusok miatt, akik ránk kényszerítik a humanitárius vallást. Az antirasszista despotizmus — az emberjogi vallás egyik profilja — tiltja az európaiaknak identitásuk hangsúlyozását. Csak a külföldről bevándoroltaknak vagy onnan honosítottaknak van joguk Európában identitásukra hivatkozva követelőzni anélkül, hogy a rasszizmus és az idegengyűlölet billoggát sütnék homlokukra.
Azzal, hogy államvallássá emelte a zsarnoki univerzalizmus jogát, Nyugat-Európa saját magát gyengítette meg más civilizációkkal szemben, amelyeket nem igazán hat meg a gnosztikus-millenarista projekt. Ez ugyanis — mint mondtuk — a nagyvilágot erőlteti ránk a másik iránti szeretet és önmagad megvetésének követelményével. (55.)
˙
A Franciaországban az 1970-es években közkinccsé vált alapjogok fogalma nemzeti és európai szinten egyaránt beszivárgott az alkotmánybírósági döntésekbe. A törvényhozás ezenkívül fondorlatos módon az egész országot átképző táborrá változtatta azért, hogy önkényesen beavatkozzon a személyek közötti kapcsolatokba, ahol is kötelezővé tette a másik szeretetét. Ennek elmaradását bírósági végzéssel büntetik. (60.)
˙
A súlypont kezdett áthelyeződni az emberi jogok morális követelményéről az emberi jogok immár vezérelvévé előlépett diszkriminációellenességre. Az emberi jogoknak így új, morális olvasata alakult ki: a diszkriminációtiltás.
˙
Az emberjogi "megújult" morál, jogi műtéten átesve, az államvallás jelmezét öltötte magára, és természetes hajlandósága alakult ki az intoleranciára. (61.)
˙
Önmagamnak a másik ember érdekében való megtagadásának keresztényi erényét napjaikban hatalmi szóval kényszerítik ki a nyugati civilizációban, minden ellentételezés nélkül, ami a kereszténységben még létezett: az örök megváltás ígérete. (62.)
˙
Döbbenetes visszafejlődés alanyai lettünk: a jog valláspótlékká vált. Az emberi jogok morális "megújuláson" estek át, és pozitív joggá, sőt államvallássá nőtték ki magukat. (65.)
˙
Olyan stádiumba kanyarodtunk vissza, amelyet augusztinizmusnak nevezhetünk. A fogalom azt a gyakorlatot jelöli, amelyben az állam és a vallás feladatai, missziói zavarba ejtően összekeverednek. A Karoling királyok uralkodására és az Ancien Régime idejére vonatkoztatva az augusztinizmus azt jelentette, hogy az állam a felelős az alattvalói lelki üdvösségéért. Napjaink augusztinizmusa azt jelenti, hogy az állam felelősnek érzi magát az emberi jogokon alapuló világi vallás szempontja szerint megszentelt társadalomért. (66.)
˙
Az emberjogi vallás a humanista vallás aktuális megtestesítőjeként a viselkedést szabályozó, kényszerítő és megtorló jellegű, az állam pedig egyúttal egyházként is viselkedik. Egy egyház-állam létrejöttének lehetünk szemtanúi, amely az emberi jogok vallásának felvételét kényszeríti ránk.
˙
Nyugaton — és Franciaországban különösen — az állam alig törődik népességének konkrét érdekeivel. Állampolgárainak jövője sem izgatja különösebben. Az állam csak a saját szentségére, vélt erényére és annak betartatásra ügyel, és ezt a millenarista dogma programja alapján teszi: szeresd a másikat önmagad megvetése révén. Az ezen dogmákkal ellentétes véleményt vallási bűnnek tekintik, és újszerű vallásjoggal büntetik. (67.)
˙
Michel Villey, a kiváló jogfilozófus már 1983-ban szóvá tette, hogy az emberi jogok végtelen kiterjesztéséből hasznot húzó nyomásgyakorló csoportok "szokásává vált, hogy kizárólag a saját nárcisztikus szempontjaik alapján követelik a 'jogaikat'."
Ezek a csoportok az emberjogi államvallás nevében egy sor előnyt ragadtak ki maguk számára a törvényhozástól és a bíróságoktól, a jogi privilégiumok pedig mérhetetlen károkat okoztak a társadalmi szolidaritásnak. A tökéletes egyenlőség mantrája mögött ápolják kivételezettségüket. Intézményes jogi védőpajzzsal rendelkeznek — privata lex lex privata — előjogaik gyakorlásához. Olyan osztályt képviselnek, amelyet nem lehet bírálni. A szólásszabadság nem érhet fel hozzájuk, még akkor sem, ha megalapozott. Ők — az aprószentek — a többségi társadalom fölött lebegnek a varázsszőnyegükön. A büntetőjog új, vallásos jellegű rendelkezései tiltják, hogy e réteg jogosultsága nyílt vita tárgyát képezze. Az emberjogi vallás sajátos büntetőjogáról van szó. Bizonyos kisebbségek és bizonyos vallások szolgálatában állnak, és az irányukban megfogalmazott bírálatok megbélyegző gyűjtőnevét "fóbiának" hívják. A kereszténység fumigálása nem számít "fóbiának".
A napnál világosabb, hogy ez a gyakorlat tönkreteszi a gondolkodás szabadságát és egyáltalán a szabadságjogokat, holott annak idején ezekkel alapozták meg a liberális demokráciát, amely a polgárait védte az állam túlkapásaival szemben. [...] A legnemesebb eszmékre hivatkozva, furfangos módon egy szabadságromboló társadalom falait húzzák fel, ahol tilos kimondani, ami szabad szemmel látható, tilos rámutatni a gépezetre, amellyel a társadalmat és civilizációt rombolják. (68.)˙
Minden diszkrimináció dogmatikus tiltása már a totalitárius rendszer felé tett mérföldes lépés, hiszen annak logikája a liberális állam megszüntetése. E folyamat elemzését Leo Strauss már 1965-ben elvégezte, amikor kifejtette, hogy a liberalizmus lényegében "a magánszféra törvény általi elismerésén alapul, ahová azonban a törvény már nem hatolhat be". Nos, a diszkrimináció teljes tilalma a magánélet területére történő, folyamatos rendőri és bírósági beavatkozást igényel, majd "eltörli a magánszférát, tagadja az állam és a társadalom közötti különbséget, lerombolja a liberális államot". Röviden: ez már totalitarizmus. Őrültség és öngyilkosság a másik iránti szeretetből kötelező jogi normát faragni, és ezt bírósági úton kikényszeríteni.
A megkülönböztetés minden formájának kiirtása azt jelenti, hogy elhagytuk a liberális demokrácia területét. "Egy fegyelmező rendszer" kényszerének vagyunk alávetve, s az megtiltja nekünk, hogy a másikra "másképp tekintsünk, mint az azonosság szemüvegén keresztül". Ami megkülönböztet minket egymástól, azt így már "nem lehet sem mérlegelni, sem nyilvánosan kimondani".
A szabadságot súlyosan megkurtította, veszélybe sodorta a ránk erőltetett világi államvallás rendszere. Meglepő jogi meghátrálás látni, hogy visszaállították az istenkáromlás és a szentségtörés büntetését. A közvéleménynek a hivatalos világi vallás dogmáival nem egyező megnyilvánulása ismét vallási bűnténynek számít. A hivatalossal ellenkező meggyőződés véletlen vagy árulkodó kifejezése is büntethető. (69.)˙
... az emberjogi világi vallás olyan eredménnyel tett szájkosarat a közvéleményre, mint a totális rendszerek. A bevándorláskritika tilalma azt jelenti: "kerek perec megtiltották, hogy napjaink legégetőbb problémájáról érdemben beszéljünk". A diszkrimináció megszüntetésével kérkedő millenarizmus — ismételten: a másik feltétel nélküli szeretete egészen az önmegvetésig — öngyilkosságba kergeti az európai társadalmakat.
˙
Elvilágiasítva, tehát meghamisítva az égbe helyezett egyetemes emberszeretet eszményét, az emberjogi világi vallás erkölcstelen alkuba hajszolja az európaiakat. Rájuk erőltetve az erényesnek mondott egyoldalú szeretetet a másik iránt — különösen a szent emberiség előőrseit képező idegenek iránt —, arra kényszeríti őket, hogy lemondjanak mindenről, ami a túlélésüket garantálná: a társadalmuk önazonosságának megőrzéséről, az érdekeik védelméről, a hazaszeretetükről, a család intézményének állandóságáról, a biztonságuk védelméről, a helyes igazságszolgáltatásról. (70.)
˙
Az egyéni szabadság szuverén voltának kizárólagossá tétele is csatlakozik a bibliai hagyomány sugallta természeti rend régi, gnosztikus megvetéséhez. A Teremtés könyvében az áll, hogy a férfit és a nőt teremtették — "Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket" —, tehát nem kell ahhoz különleges belátás, hogy az emberi lény nemmel rendelkezik. Ám gnosztikus logikával megverve, a szuverén egyén felszabadítja magát minden korlátozó tényező alól, és még a valóságot is mellőzi, ha a nemének megváltoztatására támad kedve. A Tízparancsolat arra szólít fel, hogy tisztelni kell az apát és az anyát, a gnosztikus felfogás mégis felhatalmazza az egyént, hogy mindent megtehessen, — jogi háttérrel megtámogatva — akár pszeudocsaládokat is alkothasson, két apával vagy két anyával. (73.)
˙
Az emberjogi világi vallás egyik látványos vonását nevezi Pierre-André Taguieff bevándorláspártolásnak, azaz migrácionizmusnak. E fogalom olyan vallásos természetű dogmát jelöl, amely szerint a bevándorlás elkerülhetetlen és jótékony hatású. A szerző e hitben "az önelégült gondolkodók utolsó, végzetszerű utópiáját" véli felfedezni.
A más kontinensekről Európára zúduló bevándorlást — mert erről az egyről van szó — úgy reklámozzák aktivistái, mint igazságos, jó eseményt, mely a történelem végzetszerű, a jó világ felé vezető útjának egyik szakasza. Ez is a régi, a paradicsomi állapotokat a földre lehozni kívánó álmodozások egyike, amely sok kisebb-nagyobb poklot hozott már el. (76.)
˙
... a bevándorló kedve szerint jöhet Európába, különösen Franciaországba, mert ezt emberjogi ideológia garantálja számára. Az emberjogi világi vallás ájtatosai szerint a bevándorló számára, aki törvényes vagy törvénytelen módon francia földre lép, minden jog garantált, és addig marad, amíg kedve tartja.
A bevándorláspárti ideológia lelkesen kürtöli, hogy beléptünk egy új világba, a fajkeveredésébe, amely elhozza majd a napfényes jövőt. Az emberjogi ideológia nevében hirdetik, hogy a külföldiek Franciaországba érkezése elől lehetőleg minden akadályt el kell távolítani, ugyanakkor senkit ne lehessen visszaküldeni, még akkor sem, ha tudatosan megszegi az ország törvényeit.
Az emberjogi vallás szándékosan "a külföldit, a bevándorlót és a bevándorló gyerekeit részesíti előnyben". Jelszava: önmagad megtagadva szeresd a másikat! A "bevándorlókultusz" rajongói cikkelyekbe emelik hitüket, mely szerint a politikai hatalomnak nincs más választása, mint sietve meghajolni eme örömteli történelmi végzet előtt, melyet az Európán kívülről érkező, vég nélküli bevándorlás hoz. [...] Ezzel együtt az illegális határátlépő vajmi kevéssé érdekli "a bevándorláspárti utópia fanatikusait". Számukra a bevándorlás mintha ürügy lenne, hogy segítségével "lerombolják a nemzeteket", amelyek akadályok "a jövő aranykorának" útjában. [...] A kommunizmus elhantolása után annak árván maradt aktivistái azon munkálkodnak, hogy lebontsák a meglévő politikai és társadalmi struktúrákat — kezdve a családdal, az iskolával és a nemzettel". Utolsó megtestesülése "messiásváró álmodozásaiknak" Nyugat-Európa vízbe fojtása a bevándorlás szökőárjával. A szélsőbal forradalmárai emberjogi aktivistákká vedlettek. A zsilipek felrobbantása az ő "tisztító forradalmuk".A bevándorláspárti millenarizmusnak ugyanaz a természete, mint az egykori münsteri kommunista terrornak, és — újabban — a Szovjetunió rendszerének, a maoista Kínának, valamint a kambodzsai rezsimnek. Természetében hordoz totalitárius vonásokat, benne minden más hamis propaganda.
A bevándorláspárti megszállottak azt szájalják magukról, hogy állampolgári küzdelmet folytatnak a külföldiek érdekében. Ez hazugság a javából. A bevándorlást pártoló emberjogi küzdelmük ürügyén valójában az európai nemzetek lerombolásában érdekeltek. A bevándorlás kéznél levő eszköz csupán. Aknamunkájuk internacionalista természetű, és a közösségek, az állampolgárok ellen irányul. Tehát: állampolgár-ellenesek. (76-78.)˙
Az Európán kívülről érkező bevándorlók már nem egyénként, hanem népként léteznek. Az egyéneket lehet integrálni, népességet már nem. Egy nemzet képtelen népeket beolvasztani, főleg ha ég és föld választja el tőlük. (80.)
˙
Az emberjogi millenarizmus eszement kozmopolitizmusa hivatalosan beszerezhető, és lassan ölő patikaméreg a franciák és az európaiak számára. (84.)
˙
Georges Lavau jogprofesszor közel fél évszázada szóvá tette, hogy a magas rangú bírák "próféta típusú szerepkörrel" ruházzák fel magukat, és új szabályokat gyártanak a jog általános elvei nevében. Szerepkörük inkább vallásos jellegű, mint laikus, és a felkent jogász-papok az emberjogi vallás dogmáiban keresik a problémákra adandó jogi válaszaikat. (88.)
(Jean-Louis Harouel: Emberi jogok a nép ellen. Századvég Kiadó 2020)
