— Edmund Burke (1729-1797) [idézetek]
"Az újítás szelleme általában önzésből és szűklátókörűségből fakad. Nem törődnek utódaikkal azok, akik soha nem tekintenek vissza őseikre. Emellett Anglia népe jól tudja, hogy az örökség eszméje egyúttal a megtartás és az áthagyományozás biztos elvi alapjául szolgál; anélkül, hogy kizárná a fejlődés eszméjét. Meghagyja a szerzés szabadságát, de biztosítja, amit már megszerzett." (118.)
*
"Rosszul fogtak hozzá, mivel azzal kezdték, hogy megvetéssel illettek mindent, ami az Önöké volt. Tőke nélkül fogtak vállalkozásba. Ha nemzetük legutóbbi generációinak teljesítményét nem látták túlságosan fényesnek, túlléphettek volna rajtuk, s törekvéseiket korábbi ősöktől származtathatták volna. Ha elődeiket áhítatosan tisztelnék, képzeletük felismerte volna bennük az erénynek és a bölcsességnek a pillanatok közönséges gyakorlatán felülemelkedő mércéjét; s a példa, melyet követni óhajtottak Önöket is felemelte volna. Őseik tisztelete megtanította volna Önöket önmaguk tiszteletére. Nem döntöttek volna úgy, hogy a franciákat a felszabadító 1789-es év elérkeztéig a tegnap nemzetének, alacsony származású, nyomorult szolganépnek tekintik." (120.)*
"Vegyük számba nyereségeiket, s lássuk, mi jó származott azokból a szertelen, vakmerő eszmékből, melyek vezetőiket arra tanították, hogy megvessék minden elődjüket, minden kortársukat, sőt saját magukat is, egészen addig, amíg valóban megvetésre méltóvá nem váltak. Mivel e hamis fényeket követte, Franciaország magasabb áron vásárolt magának dicstelen balsorsot, mint ahogy bármely más nemzet egyértelmű áldásokra tett szert! Franciaország bűnökön vett szegénységet! Franciaország nem erényeit áldozta fel érdekei oltárán, hanem érdekeit adta fel, hogy áruba bocsáthassa erényeit. [...] A polgári szabadság alapvetését minden más nemzet szigorúbb erkölcsben, keményebb, férfiasabb normákban találta meg. Franciaország, midőn meglazította a királyi hatalom gyeplőjét, megkettőzte az erkölcsökben a vad kicsapongás, a nézetekben és a szokásokban pedig az arcátlan vallástalanság szabadosságát, s mintha csak valamiféle kiváltságot adományozna, vagy megnyitna valami korábban elzárt haszonforrást, a társadalom minden lépcsőfokára kiterjesztette azt a sajnálatos romlottságot, amely általában a vagyon és a hatalom betegsége. Íme, az egyenlőség egyik új alapelve Franciaországban." (122.)*
"Valamit le kell rombolniuk, máskülönben önnön szemükben céltalannak tetszik létezésük." (144.)*
"Az államnak szüksége van arra, hogy erejének támasztékai, betegségeinek pedig orvosságai legyenek. Mihaszna az ember élelemre vagy orvosságra való elvont jogáról értekezni? A kérdés ezek megszerzésének és magunkhoz vételének módja. E megfontolás alapján mindig is azt fogom tanácsolni, hogy a földművest és az orvost hívjuk segítségül, ne a metafizika professzorát. ˙
Az állam felépítésének, illetve megújításának vagy megreformálásának tudományát, akárcsak bármely kísérleti tudományt, nem szabad a priori módon tanítani. Nem is rövid tapasztalat az, amely erre a gyakorlati tudományra oktathatna; ugyanis az erkölcsi indítékok tényleges hatásai nem mindig közvetlenek; hanem ami előszörre káros, az távolabbi kihatásaiban még lehet nagyszerű is; sőt nagyszerűsége esetleg éppen azon hátrányos következményekből származhat, amelyeket kezdetben kiváltott. Ennek a fordítottja is megesik; s igen tetszetős elgondolások, igen biztató kezdetek után, gyakran érnek szégyenletes és sajnálatos véget. Az államokban gyakran keletkeznek homályos, szinte lappangó erők, olyanok, amelyeknek jelentősége első pillantásra csekélynek tűnik, ám amelyektől az állam virágzása vagy romlása a legnagyobb mértékben függhet. Mivel tehát maga a kormányzás tudománya ennyire gyakorlati jellegű, ilyen gyakorlati célokat szolgáló, s tapasztalatot igénylő dolog — nagyobb tapasztalatot, mint amekkorát egyetlen személy, legyen bármilyen eszes és figyelmes is, egy egész élet folyamán gyűjteni képes — mindenkinek végtelen óvatossággal szabad csak arra vállalkoznia, hogy lebontson egy olyan épületet, amely hosszú időn át tűrhetően szolgálta a társadalom közös céljait, vagy hogy újjáépítse anélkül, hogy szeme előtt bizonyítottan hasznos példák és minták lebegnének." (149.)
*
"A képmutatás persze kedvét leli a legmagasztosabb spekulációkban: mert aki soha nem óhajt többet, mint töprengeni, annak semmibe se kerül a fennköltség." (151.)*
"Ezek az urak olyannyira belemerültek az emberi jogokról szóló elméleteikbe, hogy teljesen megfeledkeztek az emberi természetről." (153.)*
Bárcsak a tudomány, a becsvágytól megrontatlanul megelégedett volna azzal, hogy oktasson, s nem akart volna úrrá lenni! A tudomány — természetes védelmezőivel és gyámolítóival együtt — kátyúba fog jutni s alantas tömeg lába fog rajta taposni." (170.)˙
"Tudományuk önhitt tudatlanság. Emberségük vad és kegyetlen." (171.)*
"Tudjuk, s büszkék vagyunk rá, hogy így van, hogy az ember alkatánál fogva vallásos lény, hogy az ateizmus nemcsak értelmünkkel, hanem ösztöneinkkel is ellenkezik; s hogy nem maradhat sokáig uralmon. De ha egy lázadó pillanatban a pokol Franciaországban ma oly dühöngve forrongó lombikjából nyert párlat okozta részeg mámorban felfednénk mezítelenségünket a keresztény vallás eldobásával, mely mindeddig büszkeségünk és vigaszunk, s közöttünk és más nemzetek körében is a civilizáció egyik fő forrása volt, attól tartunk (mivel tudatában vagyunk annak, hogy a lélekben nem lehet sokáig üresség), hogy helyét barbár, veszedelmes és alantas babona fogja elfoglalni." (183.)*
"Ám egyike a legelső és legfőbb elveknek, amelyek alapján az állam és a törvények megszenteltetnek, hogy ideiglenes birtokosaik és haszonélvezőik ne tegyenek úgy, megfeledkezvén arról, hogy mit kaptak őseiktől és mivel tartoznak utódaiknak, mintha ők lennének a teljhatalmú urak; ne képzeljék, hogy joguk van hitbizományt kikanyarítani maguknak, vagy tékozolni az örökséget, kényük-kedvük szerint roncsolva társadalmunk eredeti szövetét; azt kockáztatván, hogy emberi lakóhely helyett pusztaságot hagynak az utánuk következőkre, utódaiknak éppoly kevéssé tanítva meg az ő találmányaik iránti tiszteletet, amennyire ők maguk tisztelték őseik intézményeit. Ez az elvtelen könnyedség, mellyel az államot oly gyakran, oly nagy mértékben, s oly sok tekintetben alakítják át, amennyi a tünékeny szeszély és divat, megtörné az állam folytonosságának láncát. Egyetlen nemzedék sem állna kapcsolatban a többivel. Az emberek jönnének s elmúlnának, mint a nyári legyek." (188.)*
"A pénzérdekeltséggel párhuzamosan kialakult egy új csoport, amellyel ez az érdekeltség hamarosan feltűnően szoros szövetségre lépett; a politikai írókra gondolok. Az írók, akik szeretnek hírnevet szerezni, ritkán idegenkednek az újítástól.˙
Az irodalmi összeesküvők társasága néhány évvel ezelőtt valósággal módszeres terv-félét kovácsolt a keresztény vallás elpusztítására. Ezt a célt akkora buzgósággal hajszolták, amilyet mindeddig csak ájtatos rendszerek híveinél lehetett tapasztalni. A legfanatikusabb prozelita szellem szállta meg őket; s eztán rövid úton a maguk eszközeivel űzött üldözés szelleme. Amit nem lehetett megtenni nagy céljuk érdekében egyenes és közvetlen cselekvéssel, az megvalósíthatónak tűnt a vélemények közegén át vezető hosszabb folyamattal. Hogy a véleménynek parancsolhassunk, az első lépés megszerezni az uralmat azok felett, akik irányítják. Módszeres és kitartó mesterkedéssel megkaparintották maguknak az irodalmi hírnévhez vezető összes utat. [...] arra törekedtek, hogy az értelemért, az ízlésért és a tudásért kijáró hírnevet magukra és követőikre korlátozzák. Merem állítani, hogy ez a leszűkítő, kirekesztő szellemiség nem kevésbé volt hátrányos az irodalomra és az ízlésre, mint az erkölcsökre és az igazi filozófiára nézve. Az ateista atyáknak megvan a maguk bigottsága; s megtanultak a szerzetesek ellenében a szerzetesek szellemében érvelni. Bizonyos dolgokban azonban világi emberek. Az intrika leleményeit hívják segítségül, hogy kipótolják érvelésük és elmésségük fogyatékosságait. Az irodalmi monopólium e rendszerét kiegészítve lankadatlanul iparkodtak azon, hogy minden úton-módon befeketítsék és lejárassák mindazokat, akik nem tartanak pártjukkal. Akik figyelemmel kísérték működésüket, azok előtt hosszú ideje világos, hogy nem hiányzik más, mint hogy hatalmuk legyen a nyelv és a toll türelmetlenségét oly üldözéssé fokozni, mely lesújt a tulajdonra, a szabadságra és az életre.˙
Az írók, különösen ha egy testként és azonos szellemben cselekszenek, nagy befolyással vannak a közvéleményre; ezért ezeknek a szerzőknek a szövetsége a pénzérdekeltséggel nem kevéssé játszott közre abban, hogy megszűnt az a széleskörű gyűlölet és irigység, amely a vagyonnak ezt a fajtáját övezte. Ezek az írók, mint minden újdonság terjesztői, színleg nagy buzgalommal viseltetnek a szegények és az alacsony osztályok iránt, miközben gúnyirataikban mindenféle túlzással gyűlöletessé teszik az udvarok, a nemesség és a papság hibáit. Afféle demagógokká váltak. Összekötő kapocsként szolgáltak, hogy egyetlen cél érdekében egyesítsék a kártékony vagyont és a nyugtalan, mindenre elszánt szegénységet." (205-207.)*
"... mindig nagyon kétesnek fogom tartani azt a szabadságot, amelyhez nem társul a bölcsesség és az igazságosság, s nem vezet virágzáshoz és bőséghez." (231.)*
"Nem tartom túlságosan hitelt érdemlőnek, ha valakit olyan emberek bűneiről hallok beszélni, akiknek a kifosztására törekszik. Inkább arra gyanakszom, hogy e bűnök koholtak vagy eltúlzottak, amikor megbüntetésüktől valami hasznot remélnek. Az ellenség rossz tanú, a rabló pedig még rosszabb." (237.)*
"Miután leromboltak minden családfát és családi hírnevet, feltalálták a bűnök leszármazásának tanát. Nem valami igazságos embereket megbüntetni természetes őseik törvényszegéseiért..." (237.)*
"Ezeket az új tanítókat folyvást toleráns szellemükkel halljuk kérkedni. Csekély érdem, hogy minden nézetet megtűrnek az olyan személyek, akik egyet sem becsülnek." (249.)*
"Van más is, mint a teljes pusztítás és a megjavítatlan fenntartás egyszerű alternatívája. [...] Véleményem szerint ez igen mély értelmű szabály, s őszinte reformernek soha nem szabadna megfeledkeznie róla. Nem tudom megérteni, hogyan juthat el bárki is az önteltség olyan tetőfokára, hogy országát nem tekinti egyébnek, mint valami carte blanche-nak, melyre ráfirkálhat bármit, ami csak tetszik neki. Jóindulatúan elmélkedő ember is forrón óhajthatja, bár másként alkottatott volna meg társadalma, mint ahogyan ő találta; ám a jó hazafi s az igazi politikus mindig arra van tekintettel, hogyan használhatná fel legjobban országa meglévő anyagát. Az államférfi mércéje számomra a megtartásra való hajlandóság és a megújításra való képesség. Minden más alantas az elméletben, s veszedelmes a gyakorlatban." (256.)*
"Nem volt más módjuk a jövedelmek hasznos kiaknázására, mint hogy előálljanak a pocsékló eladás könnyelmű ötletével? Ha ennyire híján vannak a szellemi tőkének, eljárásuk természetes útján halad. Politikusaik nem értik mesterségüket; ezért eladják szerszámaikat. (258.)*
"... filozófusaik számtalan ellentmondásos elvet hordanak és tartanak össze kényszerűen és kibékíthetetlenül, melyek mint ketrecbe zárt vadállatok karmolják és marcangolják egymást, kölcsönös pusztulásukra." (284.)*
"... ezek az állítólagos polgárok pontosan úgy bánnak Franciaországgal, mint valami meghódított országgal. Hódító módjára cselekedve lemásolták e könyörtelen fajta legkönyörtelenebb képviselőinek politikáját. Az olyan barbár győztesek politikája, akik megvetik a leigázott népet és belegázolnak érzéseikbe, amennyire tőlük tellett, mindig is az volt, hogy lerombolják az ősi ország minden emlékét a vallás, az állam, az erkölcsök területén; hogy összezavarjanak minden területi határt; hogy általános szegénységet teremtsenek; hogy az emberek birtokait elárverezzék; hogy megtörjék fejedelmeiket és főpapjaikat, hogy a földre sújtsanak mindent, ami a föld színe fölé emelné a fejét, vagy a régi nézetek zászlója alatt egyesíthetné, összefoghatná nyomorúságában a lefegyverzett népet." (285.)*
"Az Önök minden téren új törvényalkotói a legelsők, akik játszadozásra alapítanak államot, s ezt a szellemet lehelik bele mint életelvet. E politika fő célja, hogy Franciaországot hatalmas játékasztallá alakítsák át; hogy lakóit hazárdjátékosok nemzetévé tegyék; hogy a spekulációt az élet egészére kiterjesszék és beleágyazzák annak minden megnyilvánulásába; s kizökkentsék az emberek reményeit és félelmeit megszokott csatornájukból, a szerencselovagok ösztöneivé, szenvedélyeivé és babonáivá változtatva azokat. Harsányan hirdetik azt a nézetüket, hogy a köztársaság mostani rendje nem maradhat fenn a tőkével való efféle hazardírozás nélkül; s hogy maga az élet fonala is ezeknek a spekulációknak gombolyagáról göngyölödik le." (296.)*
"Mindezek a megfontolások az én lelkemben nem hagynak kétséget afelől, hogy ha ez az alkotmányszörnyeteg képes fennmaradni, akkor Franciaországot teljes mértékben az agitátorok testületei, a városokban az assignaták kezelői által alakított társaságok, meg az egyházi birtokok eladásának gondnokai, ügyvédek, ügynökök, üzérek, spekulánsok és kalandorok fogják kormányozni, mint a korona, az egyház, a nemesség és a nép tönkretevésére épített nemtelen oligarchia. Így végződik az emberek egyenlőségével és jogaival kapcsolatos összes csalárd álom és látomás. Mind felszívódnak, elsüllyednek és örökre eltűnnek ennek az alantas oligarchiának a 'serboni mocsarában'." (299.)*
"A népvezérek hozzá nem értésének az állam összes nagy tagjában mutatkozó hatásait a szabadság 'mindent kiengesztelő nevével' takargatják. Némelyeknél valóban jókora szabadságot tapasztalok; sokaknál, ha nem a legnagyobb tömegnél azonban terhes és megalázó szolgaságot. De mi a szabadság bölcsesség és erény nélkül? Minden rosszak lehető legrosszabbika: mert gyámkodás és korlátozás nélkül ostobaság, bűn és őrültség. Akik tudják, hogy mi az erényes szabadság, nem tűrhetik, hogy hozzá nem értő vezetők bemocskolják, csak mert ajkukon szépen csengő szavakkal lépnek fel." (355.)(Edmund Burke: Töprengések a francia forradalomról. Atlantisz 1990)